1. Átadtam Lucretiust Petreiónak, aki valószínűleg már oda is adta neked. , Jó
későn!" — mondhatod erre. Így van, elismerem. Ám, hogy így történt, nemcsak
hanyagságomnak, hanem nagylelkűségednek is köszönhető. Míg egymás után
adódtak tennivalóim, melyek figyelmemet teljesen lekötötték, ehhez a kötethez
négy évig nem jutottam hozzá, jóllehet három nap alatt végig lehet tanulmányoz¬
ni. Egyébiránt Pomponio barátomra is tekintettel, aki nem szokott megsértődni
(főként nem Polizianóra), a kényelmet merészen a kötelesség elé helyeztem.
2. Petreio, e derék és régi vágású jóember társaságát nem tudtam oly hosz¬
szan élvezni, mint ahogy szerettem volna. Már a városon kívül voltam, ami¬
kor ő Firenzébe érkezett, és elutazásomat rögtön azután vidéki tartózkodás
követte." Mindazonáltal remélem, hogy amint a városba visszatértem, a
néhány napos veszteséget pótolja az , elszakíthatatlan kötelék", mint mond¬
ják.
3. A dicséreteket illetően, melyekkel elhalmozol, jóllehet nem merném
őket nyugodt lélekkel elismerni, mégis igen hálás vagyok a következő okból.
Minthogy sem a gúnyolódás, sem a hízelgés nem jellemző rád, szükségsze¬
rű, hogy dicséreted vagy irántam érzett túlságos szeretetedből, vagy a való¬
ságból fakad. S bár mindkettő nagy dicsőség számomra, az előbbiben régóta
reménykedtem, az utóbbi reményeim felett áll.
4. Ami az említett feliratokat illeti, alig várom, hogy megérinthessem,
magamhoz ölelhessem, imádhassam őket! Az egekre kérlek, oszd meg velem,
ha van nálad valami rendkívüli!
5. A Mediciek, jóakaróink, messzemenően támogatnak téged. Démétrios
pedig ugyanolyan szívélyes üdvözletét küldi neked.
Élj boldogul!