Page 52 [52]
IX.
Ermolao Barbaro barátjának, Angelo Polizianónak
1. Miután Velencéből elutaztál,"? bár neked nem írtam, rólad azonban gya¬
korta. S nemcsak gyakran írtam, de beszéltem is rólad, ahányszor csak lehe¬
tőségem adódott rá. S akkor adódott, amikor csak akartam, márpedig foly¬
ton úgy akartam. Poliziano mindig a nyelvemre jön, és ez így is lesz, amíg
csak élek. Hiszen könnyebb elgondolnom, mint szavakba öntenem, hogy
milyen képet alkottam rólad, amikor először megismertelek, hogy az iroda¬
lomtudomány mit remélhet, s mire számíthat műveltségedtől és tudásodtól.
2. Már most két dolgot kívánok tőled, amihez mintegy jogom van. Először
is, hogy igyekezz sokáig élni, nem magadnak, na nem bánom, magadnak is,
azzal a feltétellel, hogy elsősorban az irodalomnak és a szabad művészeteknek
élsz," melyek, bizisten segítségre szorulnak. Hisz ezek romosak, düledeznek,
és csakhamar összeomlanak, hacsak művészi képességekkel megáldott embe¬
rek hatalmas erőfeszítéssel gondjukat nem viselik. A másik kívánságom, hogy
ebben velem mint szövetségeseddel bánj, vagy pedig viseld el békésen, hogy
én élek veled szövetségesemként. Ha nem vagyok terhedre, szolgálatodra állok,
amint parancsolod. Magamtól jelentkezem, behívó nélkül jövök a sorozásra,
teljesen önként! Égek a vágytól, hogy megsegítsem az igaz tudományokat.
Nincs az az óriási munka, nincs az a piszkos feladat az irodalomtudományok
terén, ami elől megfutamodnék, habár szinte minden tevékenység, amely a
tudománnyal kapcsolatos, csakis tiszta, ragyogó és nagyszerű lehet.
El} boldogul!®
X.
Angelo Poliziano baratjanak, Ermolao Barbarönak
1. Ermolao, te bizony mindennel ellättäl engem, elöbb ottlétemkor, majd
távozásom után egyaránt, úgyhogy ha szívességeidet — jó szándékodat és jó
akaratodat nem is nézve — összeszámlálom, kétségtelenül adósodként fogok
meghalni. S annak az oka, amiért sem most nem mondok köszönetet, sem
korábban nem mondtam, az, hogy irányomban való érdemeiddel sem szó¬
noki, sem bármely egyéb képességeim nem érnek fel. Hiszen, hogy leveled¬
ben oly sokat tulajdonítasz nekem, amennyit én sem nem vélek, sem nem
vallok magamról, legalább amiatt kedves számomra, hogy inkább a barátság,
mint az igazság beszél belőled, s talán eléggé megkedveltél engem. Szavaid
aztán, melyekkel jó tábornok gyanánt engem mint katonát arra biztatsz, hogy
az igaz tudományok mentésére siessek, melyek mindkét szárnyon" nehéz¬
50