Page 17 [17]
egyedül te, Poliziano, találod meg a megoldást. Én már kifejtettem, mit gon¬
dolok éleslátó elmédről egy meglehetősen hosszú levélben, ámbár mi lehetne
túl hosszú e tárgyban?
Ezután régóta kölcsönadott Lucretius-kódexét kéri vissza, és egy újabb epi¬
gráfiai leletről számol be neki. Poliziano válaszából kiderül, hogy négy évig
volt nála a kötet, és rendkívül hálás a dicséretért. Az új feliratok leírását
pedig epedve várja.
Az első könyv utolsó levélfüzérét a ferrarai humanista iskola fejével, Bat¬
tista Guarinóval folytatott levelezéséből állította össze Poliziano. A levélfü¬
zér bevezetője (I, 19) Giovanni Pico della Mirandolához szól, akinek éppen
akkor (1489 végén) jelent meg a Zeremézés első tizennyolc mondatát hétszere¬
sen magyarázó Heptfaplus című műve. Ehhez gratulál Guarino azon évődve,
hogy immár nem nevezheti nagyobb joggal Pico őt tanárának, mint Guarino
Picót, annak tudományos eredményei révén. A levél második felében Poliziano
szintén frissen kiadott Miscellaneáját dicséri: , Az ő sokrétű tudományos
tevékenységének kiterjedt és mélyreható értekezéseit annyira nagyra értéke¬
lem, hogy csak csodálni tudom, annyira csodálom, hogy nem szűnök azt
mások figyelmébe ajánlani."
A levélhez azonban egy listát is mellékelt Poliziano ,pontatlansägairél”,
így az ezekre a kifogásokra adott válaszokat tartalmazza Poliziano válasza
Guarinóhoz (I, 20). Bár Poliziano igyekszik tárgyilagos maradni, azért némi
feszültség kiérezhető soraiból. Ezt enyhíteni igyekszik Guarino következő
levelében (I, 21), amikor azt a reményét fejezi ki, hogy közös barátjuk, Pico
és az újonnan kezdett eszmecseréik révén szorosabbra fűzhetik kettőjük
tudós barátságát. Erre Poliziano is felenged, és ajándékkötetekkel lepi meg
a nála huszonegy esztendővel idősebb, nagynevű ferrarai humanistát (I, 22).
A válaszban Guarino ugyanilyen lelkesedést mutat, de egy kritikai megjegy¬
zést is megenged magának; arra kéri Polizianót, hogy írásaiban ne nagyon
bírálja kortársait, mert ez káros lehet megítélésére (I, 23).
A második könyvből bevezetőnkben egyetlen levélfüzért szeretnénk ki¬
ragadni: a Niccoló Leonicenóval folytatott vitát az idősebb Plinius Nazuralis
historidjäban elöfordulö egyik botanikai tärgyü eliräsäröl (II, 3-7). Niccolö
Leoniceno kora egyik legjelentősebb orvosa és természettudósa, Galénos
fordítója, a ferrarai egyetem oktatója, az angol reneszánsz egyik kulcsalak¬
jának, Ihomas Linacre-nak a , posztdoktori" tanára, akit egyébként megelő¬
zőleg Poliziano is tanított Firenzében. A két tudós már jó egy évtizede is¬
merte egymást, sőt közös jóbarátjuk, Pico miatt mondhatjuk, hogy baráti
kapcsolatban álltak akkor, amikor Leoniceno itt közölt első levelét (II, 3)
15