Oldal 14 [14]
óriás szájából. Iragikus módon, Picóhoz hasonlóan Gozze is elégette szerel¬
mes verseinek három könyvét, csak néhány maradt fenn mások idézeteiben.
Roberto Salviati a híres firenzei bankárcsalád sarja, akit szolgálatkészségéért
és a tudósoknak nyújtott támogatásáért dicsér Poliziano egy rövid levélkében.
Andrea Magnani bolognai költő, fordító, humanista, Poliziano műveinek
kiadója. Megjelentette népnyelvi versein kívül az itt is szereplő, Lorenzo de"
Medici halálát elbeszélő levelét, és az itt közölt levél arról tanúskodik, hogy
Hérédianos-forditäsät is elkérte kiadäs céljából. Magnani segített Polizianónak,
hogy egyik bolognai tartózkodása idején a Santo Stefano kolostorában Ci¬
cero De officiis című művének egy régi kódexét tanulmányozhassa.
Miután ismertettem a négy könyv szerkezetét, és a szereplők révén bepil¬
lantást nyerhettünk a tematikába is, most hadd térjek ki néhány jelentősebb
levelezés tartalmára, amelyeket eddig nem tárgyaltam.
Az első két levél Poliziano volt tanítványához és egyben utolsó patrónu¬
sához szól, Piero de" Medicihez, Lorenzo il Magnifico fiához; az első, mint¬
egy bevezetőként, a levelek stílusának sokféleségét védelmezve az író egyfaj¬
ta ars poeficáját ismerteti, a második Firenze és Fiesole neveinek eredetéről
közöl egy szinte önálló tanulmányt.
A kora legszélesebb filozófiai tudásával rendelkező, tragikusan fiatalon
elhunyt Giovanni Pico della Mirandola Lorenzo de’ Medici mellett Poliziano
legjobb barátja volt, különösen azután, hogy Pico is Firenzébe költözött. Az
itt közölt, sok nyelvi, gondolati és mitológiai játékot és szellemes humort
magába foglaló hat levél (I, 3-8) szorosabb barátságuk indulását mutatja be.
Az első, 1483-ban írt levéllel (I, 3) küldte el Pico öt kötetbe foglalt, korai
szerelmes elégiáit a nála kilenc évvel idősebb, már nagy tekintéllyel bíró
Polizianónak, szigorú elbírálást kérve tőle.
Poliziano mitológiai és irodalmi utalásokkal teli, trétálkozó válaszában
(I, 4) megelégedéssel nyugtázza Pico teljesítményét, de azért ejtett némi javí¬
tásokat a költeményekben, és 1479-ben készített Epiktétos-fordítását küldi el
viszonzásul az ifjú filozófusnak, szintén bírálatot remélve. A levélegy homályos
célzással zárul egy olyan művére, amelyet Pico kért tőle, de még nem készült
el — ez valószínűleg Ovidius Faszijához írt hatalmas kommentárja lehetett.
A harmadik levélben (I, 5) Pico ugyanebben a mókázó hangnemben mond
köszönetet a nem eléggé szigorú bírálatért, és Epiktétos Poliziano által meg¬
kezdett megszemélyesítését folytatva, bolondozva foglalja össze a sztoikus
filozófiának Epiktétos Kézikönyvecskéjében olvasható elveit. Végül viccelőd¬
ve azt állítja, ő is a sztoikus filozófia követőjévé szegődött.
A negyedik levélben (I, 6) Horatiust és idősebb Pliniust idézve mente¬
getőzik Poliziano, hogy nem tudja eléggé dicsérni Pico nagyszerűségét,
12