Page 46 [46]
44 e A nagy háborútól a nagy válságig
A kibocsátás és a foglalkoztatottság drámai csökkenése dacára a reálbérek
és a termelékenység még a gazdasági visszaesés idején is tovább növeked¬
tek, ám a reálbérek emelkedése ez esetben is gyorsabb volt. A tendencia csak
1934 után fordult meg, amikor az egységnyi munkaerőköltség fokozatosan
a "20-as évek közepére jellemző szintre süllyedt. Ritschl véleménye szerint a
reálbérek mesterségesen magas szinten tartása káros hatással volt a foglal¬
koztatottságra 1929 után. A válság előtt a bérek kevésbé hatottak a foglalkoz¬
tatottságra, az erőteljes tőkeimport enyhítette a kollektív szerződésekből és a
politika beavatkozásából eredő feszültségeket, ám a tőkebeáramlás elapadása
után azonnal érzékelhetővé váltak a kedvezőtlen hatások. Az adatok alapján
Ritschl arra a következtetésre jut, hogy a reálbérek merevsége, illetve az egy¬
ségnyi munkaerőköltségnek a termelékenység növekedését meghaladó folya¬
matos emelkedése a válság elterjedésének egyik legfontosabb csatornája volt,
ami a külföldi kölcsönfelvétel megszűnését a munkanélküliség fokozódásá¬
ba és a kibocsátás hanyatlásába fordította át. A bérek egyrészt közvetlenül
a munkaerőpiacon keresztül, másrészt közvetve a beruházási döntések által
befolyásolták a foglalkoztatottságot. Ritschl szerint mindez nagyobb hatással
volt a német válságra, mint a monetáris vagy a fiskális politika.
A német fiskális politika a válság alatt szigorúan restriktív volt: egyensúly¬
ba akarták hozni a kiadásokat és a bevételeket, az ortodox receptnek megfele¬
lően. Később sokan hibáztatták Brüning kancellárt emiatt, és azzal vádolták,
hogy szándékosan tette tönkre a gazdaságot és a demokráciát. Ritschl azon¬
ban Borchardt álláspontját osztva nem ért egyet ezzel a nézettel, véleménye
szerint inkább a fizetésképtelenség elkerülésének vágya vitte a német pénz¬
ügyi politikát az egyre nagyobb megszorítások útjára. A Dawes-terv laza fel¬
tételei után a sokkal szigorúbb Young-terv azonnali rezsimváltást igényelt
a költségvetési politikában, így 1929 közepétől 1933 végéig a költségvetési
egyensúly megteremtése lett a legfontosabb fiskális cél. Bár a jóvátételi fize¬
tések terén sikerült a kötelezettségeknek eleget tenni, a kereskedelmi adóssá¬
gok esetében nem. A megszorítási politika ugyanakkor nagyban hozzájárult
a politikai radikalizálódáshoz is, a kormányra kettős politikai nyomás ne¬
hezedett: a külföldi hitelezők a fizetési kötelezettségek teljesítésére, a válasz¬
tók a fizetések felfüggesztésére akarták rávenni a kormányzatot. Mindez a
weimari rendszer legitimációjának végleges erodálódásához vezetett kül- és
belföldön egyaránt.
Ritschl új megközelítésben vizsgálja a leértékelés vagy a kötött devizagaz¬
dálkodás alternatíváját is. Szerinte Németország a pénzügyi válság kitörését
követően főként azért választotta a kötött devizagazdálkodás bevezetését a
valutája leértékelése helyett, mert külföldi adósságai aranyértékben voltak
megszabva, és mert a külföldi hitelezői ezt követelték tőle. Az Egyesült Álla¬
mok képviselői 1931-ben azt közölték a németekkel, hogy a kötött devizagaz¬