Oldal 44 [44]
42 s A nagy háborútól a nagy válságig
erősen nőtt 1925 utän, a magänfogyasztäs 16%-kal, az ällami pedig 34%-kal
haladta meg az 1914 előtti szintet. Alacsony maradt a termelékenység, a reál¬
bérek viszont gyorsan emelkedtek 1925 után: az egy munkásra jutó kibocsá¬
tás arányában sokkal magasabbak voltak 1929-ben, mint 1913-ban vagy akár
1960-ban. A bérek megállapítása a weimari köztársaságban átpolitizálódott,
a bértarifákat sok iparágra egyoldalúan, politikai úton kényszerítették rá.
A magas reálbérek alacsony szintre szorították a profitot és a beruházásokat,
ennek következtében már a válság előtt is rendkívül magas volt a munkanél¬
küliség. A gyenge állam csak nagyvonalú bér- és szociális politikával tudta
ideig-óráig legitimálni önmagát, így kiszolgáltatottá vált a politikai és gazda¬
sági erőcsoportoknak."
Knut Borchardt két tézise szerint: 1. nem volt reális alternatívája Brüning
deflációs politikájának, és 2. a túl magas, rugalmatlan reálbérek súlyos gaz¬
dasági következményekkel jártak 1925 után, tehát voltaképpen már a nagy
válság kitörése előtt is válságban volt a német gazdaság. Állításai heves vi¬
tát váltottak ki és nem csak a német történészek körében. A Geschichte und
Gesellschaft társadalomtörténeti folyóirat 1985-ben különszámot jelentetett
meg, ahol Borchardt kritikusai és támogatói is megszólaltak, többek között
Charles S. Maier és Bernd Weisbrod." Harold James könyve, amely a német
válság történetét dolgozta fel, lényegében Borchardt téziseivel megegyező
módon ábrázolta a weimari köztársaság gazdaságát." A legengesztelhetetle¬
nebb vitapartnernek Carl-Ludwig Holtfrerich bizonyult, aki több publikáci¬
ójában is vitatta a téziseket, " de Hans-Joachim Voth és Gottfried Plumpe is
vitäba szällt velük. Holtfrerich szerint Brüning nem volt kényszerhelyzetben,
számtalan alternatívája volt a restrikciónak, és a kancellárnak több közvet¬
len munkatársa is tanácsolta a deflációs politika elhagyását. Holtfrerich az¬
zal vádolta Borchardtot, hogy felmenti Brüninget a történelmi felelősség alól,
amikor azt próbálja igazolni, hogy deflációs politikájával nem segítette hata¬
lomra Hitlert." Plumpe szerint viszont a kancellár azt akarta bebizonyítani
a győztes nagyhatalmaknak, hogy a jóvátétel teszi tönkre Németországot, és
azért nem tett semmit a válság enyhítése érdekében, hogy ennek révén el¬
töröltethesse a jóvátételt. Plumpe és Holtfrerich azt is kétségbe vonta, hogy
az inflációtól való aggodalom miatt nem alkalmazott Brüning konjunktú¬
raélénkítő gazdaságpolitikát, mivel szerintük nem volt valódi inflációs ve¬
4° Borchardt 1982: 174-182.
* Maier 1985; Weisbrod 1985. A vita dsszefoglalasat lasd: Borchardt 1990; Holtfrerich 1990; Jurgen
von Kruedenernek, a kötet szerkesztöjenek a bevezetöjet: Kruedener 1990; Balderston 1993; Ritschl
2001b; Balderston 2002: 68-71.
# James 1986: 110-161.
43 Holtfrerich 1982; Holtfrerich 1984; Holtfrerich 1996.
44 Holtfrerich 1982: 612-613.