10 e A nagy háborútól a nagy válságig
kifizetett segélyek és támogatások összegéből, a háborús kölcsönök adósság¬
szolgálatával járó kiadásokból, illetve a szövetségeseknek nyújtott kölcsönök
értékéből tevődnek össze." A háborúzó országok I. világháborús kiadásainak
pontos nagyságáról legfeljebb megközelítő becsléseket lehet készíteni. A vi¬
lágháború alatt az államok a pénzügyi elszámolásaikat gyakran nem a bé¬
keidőszakra jellemző gondossággal vezették, és rendszerint a törvényhozási
felügyelet sem működött a korábban megszokott módon.
Az Il. táblázat adatai alátámasztják, hogy a világháború kimenetelét alap¬
vetően eldöntő gazdasági erőforrások nem egyenlően oszlottak meg a szem¬
benálló felek között. Az antantországok 2,3-szer annyit költöttek a háborúra,
mint a központi hatalmak. Az egy főre jutó kiadások alapján Nagy-Britan¬
nia (766 dollár), Franciaország (613 dollár), illetve Németország (557 dollár)
költött a legtöbbet, míg Bulgária és Törökország (85 dollár) a legkevesebbet.
A háborúba csak 1917 tavaszán bekapcsolódó Egyesült Államok fajlagos ki¬
adásai viszonylag alacsonyak voltak, mindössze 229 dollárt költött egy főre
számítva, abszolút értékben viszont - Nagy-Britannia és Németország után
- a harmadik legtöbbet a háborúra fordító hatalom volt.
1. táblázat: A világháború közvetlen költségei
. , Egy főre jutó
, Bruttó költség eek seknek aie nettó költség,
Ország övetségesekne g dollár
Millió dollár
Nagy-Britannia ] 44029 8695 35 334 766
a Brit Birodalom | 94 4494 |13
többi része
Franciaország 25 813 1547 24266 | 613
Oroszorszag 22 594 22 594 135
Olaszország 12 314 12 314 343
az USA 32 080 9455 22 625 229
a többi = 3964 3964 |127
antantorszag
az antant 145 288 19 697 125591 | ¬
Osszesen
Németország 40 150 2375 37 775 557