Page 103 [103]
Akkulturációs folyamatok és a kortárs hagyománykészlet alakulása ? 101
örökséggel elsősorban az oláh cigány közösség rendelkezik. Ennek, ahogy
mindhárom vizsgált kulturális színtér esetében, az együtt élő többi rész¬
közösség vonatkozásában a hagyománynak a lokális társadalomban érvé¬
nyesülő differenciáló funkciója a fontos. A folklór hagyományelemek az
oláh cigányokat egyrészt megkülönböztetik, másrészt sajátos identitást
kölcsönöznek számukra. A jelenség az együttélési kapcsolatokban közvet¬
lenül is érvényesülő hatást gyakorol.
A szellemi néprajzi örökség egy további lényeges és ugyancsak az oláh
cigány közösségben tetten érhető eleme a mesekultúra még élő nyomainak
a rögzítése. Nyírvasvári esetében a kutatás során feltárásra került, hogy
azokban a családokban, ahol egykor is meséltek, ott napjainkban is tetten
érhető a mesélés hagyománya. Ugyanakkor megváltozott a mese eredeti
funkciója és közege, a jelenben az idősebb korosztály mond történetet,
elsősorban az unokáknak. A kutatás során sikerült olyan adatközlőt találni,
akitől két történetet is rögzítettünk. A mese hallgatása közben egyértel¬
műen azonosítani lehetett a cigány mesék eredeti funkcióját, szerepét, a
cigány mesemondásra jellemző környezetet. A mesélés hangulatát idézve
fontos következtetéseket lehet megfogalmazni a nyírvasvári cigány kul¬
turális közösségre vonatkozóan. A zárt közösségi élet tette lehetővé egy
olyan kulturális elem részleges túlélését, amely az etnográfiai hagyomány¬
ból már szinte mindenütt kihalt.
A kutatási tapasztalatok azt mutatják, hogy a mesélés egykor Nagye¬
csedenis aktívan részét képezte a közösségi együttlét alkalmainak, de erre
már csak a kulturális emlékezetben megőrzött információk utalnak.
A mesélés rendszerváltás előtti helyéről, szerepéről és a kulturális érint¬
kezés hatásáról, valamint a napjainkban tetten érhető szokásvilág elhalá¬
sáról az alábbiakban fogalmazta meg tapasztalatát Balázs Gusztáv:
, Amikor visszafelé mentek Budapestre Mátészalkától, akkor inkább a mese volt a
jellemző. Elkezdte édesapám, vagy Petrus, vagy akárki, aki jól tudott mesélni egy
mesét Mátészalkán, és majd csak a Nyugatiba fejezte be. Tehát a mese élt. [...]
Rostás Mihály, akinek a meséit Kovalcsik Katalin adta ki, az is ott ingázott, ott
tanulta a meséket. És Mihály mindig az idős emberek között élt, ott segédkezett,
ott hallgatta, és úgy átvette ezeket a meséket. Tehát amit Mihály mesélt, azt az én
régi, idősebb generációmtól vette át. Sajnos és most átmegyünk már majdnem ebbe
a korszakba, és sajnos most már nincsen olyan lehetőség, nincsen olyan mesélő
Nagyecseden, ugyanúgy, ahogy táncos sincsen már, hogy ezektől ezt a lehetőséget
átvegyék: a mesélést, a meséket, vagy a táncot, vagy az éneket, vagy a nyelvet. "5
45 Saját gyűjtés: interjú Balázs Gusztáv néprajzkutatóval, Nagyecsed, 2018.