OCR Output

82 9 I. A HAGYOMÁNY ÉS A KÖZÖSSÉG

dítva fejezik ki. A kétnyelvűségből eredő nehézségek ellenére is erős kötő¬
dés figyelhető meg Hodászon a nyelv fenntartására, aminek okát az egyik
adatközlő az alábbiak szerint fogalmazta meg:

, Ha semmit nem akarunk megtartani a hagyományokból, az értékekből, akkor
beolvadunk, mindegy, hogy milyen társadalomba és elveszünk. Ha egy társa¬
dalomnak nincs kultúra, nincs gyökere, akkor semmivé válik. A cigányságnak
abba van az ereje, hogy még mindig a nyelv, az egyéb szokások alapján testvér¬
nek tekintik egymást. Mindaddig, amíg ezeket az értékek vannak, és tartjuk
őket, addig a testvéri és a szereteti kapcsolat megvan. Mihelyst elhagyom eze¬
ket az értékeket, és más normákat, más kultúrát veszek föl, akkor visszafelé már
nincs ez a kapcsolat, hogy mégis csak ez testvérem, mégis csak az. Tehát önma¬
gában fölmorzsolná akkor."

Amint az közismert, a romungró közösségekre általánosan jellemző, hogy
már a cigány nyelv egyik dialektusát sem beszélik. Az interjúk alapján a
Hodászon és Nagyecseden élő romungró cigányok anyanyelvüknek a
magyart jelölik, más nyelven nem beszélnek.

Azonban a Nyírvasvári romungró cigányközösségben erre vonatko¬
zóan több ellenpéldát találhatunk. Vannak olyan háztartások, ahol vegyes
házasságban élnek együtt romungró és oláh cigány családból származó
felek, és az együttélés velejárójaként tudatos nyelvtanulás figyelhető meg
a romungró fél esetében. A jelenség a kutatás során végzett megfigyelés
tanulsága szerint nem csupán a pragmatikus alkalmazkodás bizonyítéka.
A nyírvasvári oláh cigányok viszonylag kompakt kulturális és társadalmi
jellemvonásai olyan identitáselemek, amelyek a közösségbe bekerülő
romungrókat azonosulásra, a személyes identitás egyfajta újrakonstruá¬
lására ösztönzik. A nyelv elsajátítása a folyamat egyik kiemelkedő jelen¬
tőségű eleme.

Mindez arra enged következtetni, hogy a nyírvasvári etnikai együtt¬
élési viszonyok értelmezésekor az oláh közösségbe beköltöző romungrók
nem alkotnak koherens csoportot, nem mutatnak zárt közösségre jellemző
tulajdonságokat. Megkülönböztetésük mégis fontos szempont az elemzés¬
ben, mert, ha nem is az együttélés minőségét meghatározó körülményként,
de mind az oláh közösség, mind a romungrók nyilvántartják a romungró
etnikai megkülönböztetés tényét a személyek szintjén.

20 Saját gyűjtés: 52 éves, oláh cigány származású férfi, Hodász, 2020.