Az akkulturáció a kortárs hagyományvizsgálatokban ® 49
Kutatási színterünk, a Nyírség vidéki, többségében falusi társadalmai¬
ban a terület perifériális jellegéből következően a helyi hagyományok, rész¬
ben a paraszti kultúra örökségének formájában, részben pedig a színtéren
megtelepedett zártabb cigány közösségek hagyománykészletében mind a
mai napig kimutathatók. A lokális helyszíneken végzett vizsgálatok bizo¬
nyítják, hogy a vidéki lokális társadalmak közösségfolyamatai összetett
és minden esetben egyedi sajátosságokat mutató bonyolult kapcsolatokra
épülnek, amelyekben a helyi hagyományoknak fontos szerepe van. Ezek
feltárására eseti kutatások eredményeként nyílik lehetőség. A terepkuta¬
tások alapján az is láthatóvá vált, hogy a lokális hagyománykészlet bizo¬
nyos alkotóelemei erkölcsi mintát és követendő normát nyújtanak a közös¬
ség számára, ami hozzájárul az eltérő etnikai közösségek együttélésének
alakulásához. A hagyomány a benne élők számára szabályozza, hogy , mit
lehet és mit nem". Éppen ezért fontos, hogy a kortárs lokális közösségku¬
tatások az etnikai együttélési helyzetek tanulmányozásakor a még tetten
érhető hagyományelemeket megvizsgálják.
AZ AKKULTURACIO A KORTARS
HAGYOMANYVIZSGALATOKBAN
A rendszerváltást követő privatizáció, a helyi vállalkozások beindulása,
az infrastruktúra fejlődése, a centrumból érkező modernizációs hatás erő¬
teljes vagyoni differenciálódást és polarizálódást eredményezett, amely
alapvetően befolyásolta az olyan perifériális vidéki közösségek társadal¬
mainak életét, mint amilyen a Nyírség. A hatások egyik fontos vetülete a
hagyományos kultúra és a hagyománykészlet eróziója. A folyamatot átfo¬
góan az akkulturáció fogalmi keretei között értelmezhetjük.
Az akkulturáció elmélete eredetileg az amerikai kulturális antropoló¬
gia asszimilációkutatásainak részeként került kidolgozásra. 1936-ban
Robert Redfield, Ralph Linton és Melville Herskovits az American Anthro¬
pologist folyóiratban jelentették meg közös szerzői tanulmányukat , Memo¬
randum for the Study of Acculturation" címmel." A nagyhatású írás ered¬
ménye volt, hogy az 50-es évek közepéig az amerikai antropológiában az
akkulturáció kutatások nagyon népszerűek voltak. Ennek az volt az oka,
hogy a fogalom jelentését kihasználva a modern amerikai társadalom etni¬
kai és kulturális sokféleségéből következő sajátosságokat hatékonyan lehe¬
tett elemezni. Az akkulturáció azoknak a jelenségeknek az összefoglaló
118 Redfield et al. 1936: 149-152.