Page 270 [270]
268 " INFORMÁLIS GYAKORLATOK
ollója"?" illeti. E játékos, humoros kifejezések nagyon pontosan kijelö¬
lik az adott tereptárgy alacsony esztétikai, társadalmi presztízsét, illetve
érzékletesen fejezik ki az adott emlékmű szürreális — azaz a helyi társadalom
ismeretelméleti rendszerén túli, azon kívüli — jellegét.
A posztszocialista vidéki kulturális elit szimbolikus térkonstrukciós kísér¬
leteinek részleges eredményeire utal azonban talán az is, hogy a mindennapi
kommunikációs helyzetekben a vizsgált települések lakosai nem a nemzeti
identitást szimbolizáló toponímiákat, hanem általában egy antropologizált
vagy tradicionális térfogalmat használnak. A csatóerdői lakosok például az
egyes utca- és településrészeket rendszerint nem a hivatalos elnevezések
(Rákóczi utca, Petőfi utca, Ifjúság utca stb.]), hanem inkább azoknak a sze¬
mélyeknek a neve alapján azonosítják, akik az adott utcában, településrészen
élnek és valamilyen szempontból fontos autoritással (pénz-, tudás- vagy
kapcsolati tőkével) rendelkeznek. (Pál Lajos [Izeneiskola-igazgató] utcája,
Ambrus [kolhozelnök-helyettes] utcäja, Töth Jözsiek [mosög£pszerelö] utcäja,
Bara Endre [|kolhozelnök] utcäja stb.)
A szimbolikus identitásépítési gyakorlatok — amint arra a téma egyik
kutatója, Szabó Máté a politikai diskurzusok területén rámutat - elsősorban
a fejletlen demokratikus viszonyok között erőteljesek, vagyis olyan helyze¬
tekben, amikor a politikai érdekérvényesítés intézményes keretei még nem
alakultak ki, illetve azok kellő mértékben nem szilárdultak meg." A lokális
és regionális kulturális elit által végzett szimbolikus politikai cselekvéseket
ugyanakkor az érintett falusi kisközösségek tagjai nagyon gyakran kifejezet¬
ten pragmatikus dimenzióban - pl. a kisebbségi jogokat érvényesítő intéz¬
mények szintjén létező és effektíven hozzáférhető erőforrások összessége és
azok újraosztásában játszott szerepe alapján — ítélik meg. Így a két csoport
egymáshoz való viszonyára nemritkán egyfajta dinamikus feszültség a jel¬
lemző. A következő interjúrészlet, a maga kiélezett stílusában, nagyon jól
illusztrálja ezt a konfliktust, vagyis azemlékművesítést végző kulturális elit
és a helyi társadalom hatalmi, politikai, gazdasági érdekei és ismeretelméleti
horizontja között feszülő radikális különbségeket:
Na, mit ad a KMKSZ? Énhozzám is Rózsika eljön, írjak be a KMKSZ¬
be... Hát mit ad a" nekem, vagy mit csinál itt a községnek, a községnek
mit csinál? Elsőbe ígértek fűt-fát, hogy adnak vetőmagot, meg műtrágyá¬
val kisegíti azt a parasztot, ezzel-avval, és kit segített? Sz. Gézát, Táránt,
Károlykát, azokat igen. Segíti V. Lacit la helyi KMKSZ-elnokot], aki tud
házat venni, taxit cserélgetni. Ezek a jó pénzt felseperik, a parasztnak meg
6244 Benkő I. a falu egyik magánkisiparosa volt, aki — saját udvarán — már az államszocialista
korszakban is (az 1970-es évek második felétől) saját drótfonó (különféle kerítések, kapuk,
huzaláruk és kiegészítők gyártásával foglalkozó) üzemet hozott létre, illetve működtetett.
625 Szabó 1990: 209-213.