Page 259 [259]
OCR
IDENTITÁS- ÉS EMLÉKEZETPOLITIKAI GYAKORLATOK A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN ® 257 másokkal - együtt fizikai munkásként dolgozott. A katonaság után alkalmi (mezőgazdasági) munkákból élt, majd 1963-tól a kolhoz építőbrigádjába került, ahol először segédmunkás, nem sokkal később pedig munkacsoport-vezető lett. Származása miatt 1968-ig (32 éves koráig) nem tanulhatott, ekkor kezdte el a Lembergi Építészeti Technikumot. Ezt követően nevezték ki a csatóerdői kolhoz építőbrigádja, később a helyi téglagyár vezetőjének. A rendszerváltásig a kolhoz szakemberei, vezető pozíciót betöltő tisztségviselői közül egyedül ő nem lépett be a kommunista pártba, "9? végül 1980-ban — a kolhozelnökkel kialakult személyes konfliktusa miatt — elhagyta a csatóerdői kolhozt, és a nagybaktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomás építésze lett. Ezek a nukleáris epizódok"? azért fontosak, mivel a nevezett személy élettörténeti elbeszélésének két nagyon hangsúlyos narratív eleme van: az egyik a politikai üldöztetés kontextusában megjelenő személyes és családi tragédiák, vagyis az áldozati önbemutatás, a másik a politikai, erkölcsi ellenállás laz antikommunista ellenzékiség) elbeszélése. Ebből a szempontból lényeges, hogy a faluban felállított Lenin-szobor eltávolításának története — az élettörténeti narratíván belül — ez utóbbi diskurzus részeként hangzott el: 2009: 46.) Az ún. , Északi" deportálási akció keretében 1951-ben csak Nyugat-Ukrajnából közel 2000, magát Jehova tanújának valló személy családját száműzték Szibériába (uo.). Közülük minden valószínűség szerint nem egy volt olyan, aki a mai Kárpátalja területéről származott. 602 A szovjet hatóságok által elkövetett fizikai erőszak- és bűncselekmények a vidéki, falusi népesség 1945 utáni életformaváltásának (a paraszti magántermelés kollektivizálásának, iparosításának és urbanizálásának) egyik fontos motíváló tényezője volt, amit a hivatalos szervek, illetve azok képviselői a megszállt kelet-közép-európai országokban általánosan elterjedt módszerként alkalmaztak. Lásd például: Horváth - Ö. Kovács 2015; Ö. Kovács 2012. A második világháború után ezek a bűncselekmények - ezen belül különösen a lakosság többségét kitevő nők ellen elkövetett nemi (szexuális) erőszak — a helyi népesség körében a kommunista rendszerrel szembeni erkölcsi, morális ellenállás egyik fontos tényezője volt. Ezt tükrözi egyébként az említett interjúalannyal, J. Miklóssal készített élettörténeti interjú is. Ebben a szovjet megszálló csapatoknak a civil lakosság — a konkrét esetben: a beszélgetőpartner családja — ellen elkövetett kegyetlenségei nagyon hangsúlyos, de a társadalmi nyilvánosság előtt mélyen eltitkolt lelmondhatatlan, ki nem beszélhető) traumaként jelenik meg: , Nem mondhatom el a családi dolgokat, de annyit elmondhatok még röviden, hogy a szovjetek konfiszkáltak bennünket. Anyámat levágták a fődre, hanyatt vágták. És akkor, akit mondtam neked, a két milicista, úgy, ahogy Krisztust megfeszítették, a betonra lefektették, és ráléptek a lábára és... hát... tudod, mit tettek vele... Ezért nem írtam bele soha a pártba." (B.4., magyar férfi, Bodnya.) A recens hazai történettudományi kutatások a jelenséget — sajnálatos módon - elsősorban a háború kontextusában tárgyalják; a szovjet politikai diktatúra kiépítésének későbbi évtizedeiben (a ,békeidőben") elkövetett nemi (szexuális) abúzusokat és azok társadalmi hatásait a szakirodalom nem, illetve alig érinti. Lásd Pető 2018. 603 McAdams 1988: 133.
