Page 259 [259]
IDENTITÁS- ÉS EMLÉKEZETPOLITIKAI GYAKORLATOK A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN ® 257
másokkal - együtt fizikai munkásként dolgozott. A katonaság után alkalmi
(mezőgazdasági) munkákból élt, majd 1963-tól a kolhoz építőbrigádjába került,
ahol először segédmunkás, nem sokkal később pedig munkacsoport-vezető
lett. Származása miatt 1968-ig (32 éves koráig) nem tanulhatott, ekkor kezdte
el a Lembergi Építészeti Technikumot. Ezt követően nevezték ki a csatóerdői
kolhoz építőbrigádja, később a helyi téglagyár vezetőjének. A rendszerváltásig
a kolhoz szakemberei, vezető pozíciót betöltő tisztségviselői közül egyedül ő
nem lépett be a kommunista pártba, "9? végül 1980-ban — a kolhozelnökkel
kialakult személyes konfliktusa miatt — elhagyta a csatóerdői kolhozt, és a
nagybaktai Állami Mezőgazdasági Kísérleti Állomás építésze lett.
Ezek a nukleáris epizódok"? azért fontosak, mivel a nevezett személy
élettörténeti elbeszélésének két nagyon hangsúlyos narratív eleme van: az
egyik a politikai üldöztetés kontextusában megjelenő személyes és családi
tragédiák, vagyis az áldozati önbemutatás, a másik a politikai, erkölcsi el¬
lenállás laz antikommunista ellenzékiség) elbeszélése. Ebből a szempontból
lényeges, hogy a faluban felállított Lenin-szobor eltávolításának története — az
élettörténeti narratíván belül — ez utóbbi diskurzus részeként hangzott el:
2009: 46.) Az ún. , Északi" deportálási akció keretében 1951-ben csak Nyugat-Ukrajná¬
ból közel 2000, magát Jehova tanújának valló személy családját száműzték Szibériába
(uo.). Közülük minden valószínűség szerint nem egy volt olyan, aki a mai Kárpátalja
területéről származott.
602 A szovjet hatóságok által elkövetett fizikai erőszak- és bűncselekmények a vidéki, falusi
népesség 1945 utáni életformaváltásának (a paraszti magántermelés kollektivizálásának,
iparosításának és urbanizálásának) egyik fontos motíváló tényezője volt, amit a hivatalos
szervek, illetve azok képviselői a megszállt kelet-közép-európai országokban általánosan
elterjedt módszerként alkalmaztak. Lásd például: Horváth - Ö. Kovács 2015; Ö. Kovács
2012.
A második világháború után ezek a bűncselekmények - ezen belül különösen a lakosság
többségét kitevő nők ellen elkövetett nemi (szexuális) erőszak — a helyi népesség körében
a kommunista rendszerrel szembeni erkölcsi, morális ellenállás egyik fontos tényezője
volt. Ezt tükrözi egyébként az említett interjúalannyal, J. Miklóssal készített élettörténeti
interjú is. Ebben a szovjet megszálló csapatoknak a civil lakosság — a konkrét esetben:
a beszélgetőpartner családja — ellen elkövetett kegyetlenségei nagyon hangsúlyos, de
a társadalmi nyilvánosság előtt mélyen eltitkolt lelmondhatatlan, ki nem beszélhető)
traumaként jelenik meg: , Nem mondhatom el a családi dolgokat, de annyit elmondha¬
tok még röviden, hogy a szovjetek konfiszkáltak bennünket. Anyámat levágták a fődre,
hanyatt vágták. És akkor, akit mondtam neked, a két milicista, úgy, ahogy Krisztust
megfeszítették, a betonra lefektették, és ráléptek a lábára és... hát... tudod, mit tettek
vele... Ezért nem írtam bele soha a pártba." (B.4., magyar férfi, Bodnya.) A recens hazai
történettudományi kutatások a jelenséget — sajnálatos módon - elsősorban a háború
kontextusában tárgyalják; a szovjet politikai diktatúra kiépítésének későbbi évtizedeiben
(a ,békeidőben") elkövetett nemi (szexuális) abúzusokat és azok társadalmi hatásait a
szakirodalom nem, illetve alig érinti. Lásd Pető 2018.
603 McAdams 1988: 133.