OCR
124 + INFORMÁLIS GYAKORLATOK 2.3.2. Elismerések és jutalmazási technikák. A hatalommal való együttműködés populáris kultúrája falun A hétköznapi informális gazdasági gyakorlatokról és különféle túlélési technikákról (lopás, károkozás, munkafegyelem megsértése stb.) szóló fejezet azt a lhamis) látszatot keltheti, hogy a lokális társadalom egésze egységesen reagált az 1945 utáni változásokra. Vagyis ellenált az új (, szovjet") diktatórikus állam politikai, gazdasági céljainak, illetve szabotálta annak formális intézményi működését. Erről természetesen nincs szó. Az új politikai, gazdasági, ideológiai rendszer és a pártállam korlátozó intézkedései a paraszti társadalom különböző (kis-, közép- és nagybirtokos) rétegeit nem érintette egységesen negatívan; a lakosság egyes csoportjai ennek megfelelően a külső hatalmi beavatkozásokra különböző módon reagáltak.??" A vizsgált kárpátaljai településeken az agrárnépesség legelesettebb, a szegény- és föld nélküli parasztsághoz tartozó része például -— kezdetben legalábbis — támogatta a feudális eredetű társadalmi egyenlőtlenségek, birtok- és tulajdonviszonyok állami újraszabályozását. Mint ahogyan közismert tény az is, hogy a szovjet hivatali apparátushoz és erőszakszervezetekhez tartozó — megyei, járási, városi és falusi — új káderelit vagy annak legalábbis egy része szintén aktívan közreműködött a szocialista program kivitelezésében, illetve végrehajtásában. Ezek a körülmények - a részletek figyelembevétele nélkül — azt jelzik, hogy az állampolgárok körében érvényesülő támogató rutinok, vagyis a szovjet állam intézményes kereteinek kiépítését és működését elősegítő együttműködési formák (a gazdasági érdekből, ideológiai vagy egyéb okokból vállalt kooperáció, konspiráció, kollaboráció különféle típusai) legalább annyira hozzátartoztak a diktatúrában való társadalmi részvételhez, mint a rejtett tiltakozás és szembenállás korábban bemutatott stratégiái. A szovjet politikai diktatúra kezdetétől az új vidéki káderelit a vizsgált határ menti településeken is fokozatosan alakította ki előjogainak és kiváltságainak specifikus rendszerét. Az első két évtizedben a csoport privilégiumainak (a magasabb fizetések és munkaerőpiaci pozíciók, a gyakori prémiumok, a jobb munka- és életkörülmények, a könnyebb hozzáférés bizonyos hiánycikkekhez, az üdülőkiutalások stb.) egy része azonban - a rendelkezésre álló adatok szerint — az informalitás szféráján belül maradt. A jutalmazással kapcsolatos intézkedéseknek ugyanis a hivatalos diszurzusban sokáig nem voltak olyan sokrétű, kifinomult és differenciált technikái, mint a törvénysértéseket szankcionáló büntetéseknek. Ezt bizonyítják többek között az állami gazdaságok, szovhozok és kolhozok működési rendjét meghatározó különféle hivatalos szabályzatok, formális rendeletek is. A normasértő cselekvések (lopás, gondatlan munkavégzés, 299 Vö. Farkas 2016; Nagy 2013.