OCR
IV.1. Császárságból köztársaságba — búcsú a portugál politikai modelltől és a dinasztiától da Fonseca lett az elnök, személye és tevékenysége annyira kiélezte a civilisták és militaristák ellentétét, hogy az országban polgárháborús helyzetig fokozódott a nyugtalanság. A Rio de Janeiró-i kormány központi katonaságot rendelt a lázadások gócpontjaiba, az észak-keleti Alagoas, Ceará, Bahia és Pernambuco államba, és 1912 januárjában hadihajói a föderáció saját területét, Salvador városát lőtték. Pandiá Calógeras 1930-ban ennek kapcsán így fogalmazott: , Szerencsétlenségünkre a felelőtlenségnek olyan váratlan hulláma indult el, hogy majdnem mindent megsemmisített, ami 1894. és 1910 között nagyszerű civil elnökeink erőfeszítései nyomán létrejött?" Az I. Köztársaság történetét végigkísérték az egyes, különösen a legerősebb tagállamok — Sáo Paulo, Minas Gerais és Rio Grande do Sul — azon törekvései, hogy sajátos érdekeiket föderális szinten minél inkább érvényesítsék. Ehhez monopolizálni igyekeztek az országos politikát. Egy 1913-as szóbeli megállapodás, az úgynevezett Pacto de Ouro Fino rögzítette a minasiak és a paulisták egyezségét arról, hogy kölcsönösen segítik egymást a köztársasági elnöki pozíció megszerzésében. 1891 és 1930 között 15 elnököt választottak meg Brazíliában. Közülük hatan a Sáo Pauló-i, öten a Minas Gerais-i érdekkörhöz tartoztak. Mivel az első a legnagyobb kávétermelő, a másik pedig jelentős tejtermelő tagállam volt, némi leegyszerűsítéssel és iróniával ezt a váltakozást a brazil történelemben , tejeskávé szisztémának" nevezik." IV.1.2. A száműzött császár és emlékezete Miután II. Péter császár távozott a hatalomból és Brazíliából is, végleg megszakadt a dél-amerikai országot a portugál monarchiához fűző dinasztikus kötelék. Természetes, hogy a majdnem öt évtizedes uralkodás (1831/18401889) után elmozdított Braganca uralkodó első európai állomása legközelebbi rokonainál, Lisszabonban volt. 1889. november 17-én szállt hajóra és december 7-én kötött ki a portugál fővárosban, ahol akkor nővérének unokája, I. Károly (1889-1908) uralkodott. A száműzött császár, miután az udvarnál vendé“ “Por mal nosso, uma corrente inesperada de irresponsabilidade se formou e quase destruiu todos os esforcos reconstrutores dos grandes presidentes civis, de 1894 a 1910. Joäo Pandiä CALÖGERAS: Formagäo histörica do Brasil, 8. kiad. Säo Paulo, Editora Nacional, 1980. [1930], 338. 176 Ennek a megfogalmazásnak, illetve magának a rendszernek az újragondolása az 1980-as évektől folyamatos a brazil történettudományban. Ld. Cláudia M.R. Viscardi kutatásait, például már idézett kiváló tanulmánya VISCARDI (2001) i.m. 86.