III.2. Rio de Janeiróban: Joáo do Rio (Paulo Barreto)
licionizmus) merítette. A női princípium, amit Comte szerelme, Clotilde de
Vaux (1815-1846) alakja képviselt, kiemelt jelentőséget kapott. A katolicizmus
Szűz Máriája mint az Anyaszentegyház allegóriája a pozitivizmusban az em¬
beriség allegóriájává vált, és a pozitivista templom központi helyén szobor
jelenítette meg. Egy mellékoltáron más szent asszonyok is helyet kaptak. A Rio
de Janeiró-i pozitivista templomot ezen elvek szerint dekorálták."" Fénykorá¬
ban nemcsak a comte-iánus szertartásoknak adott helyet, hanem filozófiai,
tudományos és művészeti kurzusoknak is, főleg gyerekek és fiatalok számára.
Maga dr. Coelho Barreto szintén részt vett az oktatásban, erre fia utal is a po¬
zitivistákat bemutató cikkében."
Ezeknek az előadásoknak a híre Magyarországra is eljutott. Kozáry Gyula
(1864-1925) római katolikus lelkész és hitoktató a Bölcseleti Folyóiratban több¬
ször írt a pozitivizmus brazíliai helyzetéről:
Texeira Mendes 1892. január havának másodikán kezdette meg népszerű
elöadäsait a positiv dogmäkröl. Míg Európában pártot ütnek, addig — így írja
egy positivista — az Atlanti óczeánnak másik partján egy fiatalember készül
méltóan az Emberiség Vallásának főpapi magasztos állására, ki az emberi
tudás összességét tárja fel előadásaiban positivista rendszer szerint. A posi¬
tivista dogma népszerű előadása négy évfolyamon át tart. Texeira az előadó,
ki ingyen tartja előadásait. Tanítványait a 14. életévtől 21. életévökig oktatja.
Kezdi a bölcselet elemeivel (la philosophie premiére) és bevezeti tanítványait
a logika első részébe, mely az arithmetikát, algebrát, a bevezető, algebrai és
differencziális mértant foglalja magában. A második évfolyamban a logikát
bevégzi (integrális geometria és erőműtan) és a csillagászatot tanítja. A har¬
madik évfolyamban a tulajdonképeni physikát, a negyedikben a vegytant, az
ötödikben az élettant, a hatodikban a sociologiát, a hetedikben az erkölcs¬
tant adja elő. Ezen tantárgyakkal párhuzamosan a latin és görög nyelvet s
némi mesterséget tanulnak a növendékek. Ezt a fokozatos tanítást megelőzi
a házi nevelés, melyben az anya fejleszti ki a gyermek altruistikus érzelmeit
a rokonszenves érzelmek tervszerű kiművelése által. [...] Texeira egyelőre
három folyamra szorítkozik. Az első évet a bölcselet elemeire (philosophie
premiére) és vele kapcsolatban a logika-astronomiára fordítja, a második
évet a physiko-khemiára, a harmadikat a biologiára, sociologiára és erkölcs¬
tanra. Minthogy azonban az első folyamra tervezett tananyag egy év alatt
309 Ld. az IPHAN - Instituto do Patrimönio Historico e Artistico Nacional honlapjät, portal.
iphan.gov.br (letöltes 2022. januär 22.)
30 RIO (1904) i.m. 112.