OCR Output

IV. METAMORFÖZIS A PATRIOTIZMUS JEGYEBEN ® 205

Az általam várt egyik esemény középpontjában a nemzeti hőssé vält Tubet
(kin. Tubote; 1755-1823) személye allt, akinek neve a Chabucha’er-csatorna
építése miatt vált híressé a sibék körében. A 18. század végére ugyanis az Ili
folyó vidékén megtelepedett sibék lélekszáma ugrásszerűen megnövekedett,
ami szükségessé tette a vidéket ellátó csatornarendszer bővítését. A sibék
ekkor már több mint harminc éve az IIli folyó vidékén éltek, de még mindig
élt közöttük a remény, hogy Mandzsúriából való áttelepítésük után hatvan
évvel visszatérhetnek szülőföldjükre. Ezzel a vélekedéssel szállt szembe Tubet,
amikor felismerte, hogy a túlélés érdekében az utódok számára lakhatóvá
kell tenni a területet, és előállt egy új csatorna elkészítésének az ötletével
(Guo 2005: 351-352).

Bar az ötletét sokan ellenezték, mégis megkezdődött a tervek előkészítése.
1802-ben pedig a tényleges munkálatok is megindultak. Annak érdekében,
hogy a munka összefogottan és rendezetten haladjon, a nyolc történelmi falvat
két csoportra osztották, amelyekből 400-400 munkást rendeltek a csatorna
építéséhez. A munkások tavasszal és ősszel dolgoztak, fizetségüket írásban
rögzítették. A csatornaásás megkezdése utáni második év novemberében a
sibék már új területeket nyertek a földműveléshez, amit szétosztottak a mai
Második, Ötödik, Hatodik és Hetedik falvak lakosai körében (Guo 2005:
352-353).

Végül hét év múltán, 1808-ban elkésziilt a csatorna: hossza 200 li, mélysége
1 zhang,??* szélessége 1,2 zhang lett (Dimulati 2008: 8).??+ A csatornaépités
esélyt nyújtott a nyolc történelmi falu felvirágoztatására; Tubetet pedig a
munkálatokban játszott vezető szerepéért 1814-ben igen magas katonai
ranggal jutalmazták (Guo 2005: 361]. Ez a megtiszteltetés azonban - a sibe
tudáselit értelmezésében — nem csupán Tubetnek jutott osztályrészül, hanem
elismerést hozott a sibék számára is.

A Nyugatra Telepítés Ünnepének legteljesebb koreográfiával előadott része
a Tubetnek bemutatott áldozat lett. Az ünnep szervezői nyilván tudatában
voltak annak, hogy a Tubetnek bemutatott áldozat megértése és vele együtt a
politikai akarat célba juttatása csak akkor lehet sikeres, ha az azt szemlélők,
illetve az abban részt vevők — ha csak nagy vonalakban is, de — egyaránt
ismerik a felvonultatott szimbólumokat (vö. Alexander 2006: 58]. Márpedig
az ősök előtt bemutatott áldozat koreográfiája egyetlen sibe ember számára
sem ismeretlen; a háttérben meghúzódó politikai szándék célba juttatásáról
pedig mindvégig a ceremónia , narrátora" felelt.

A Tubetnek bemutatott áldozat, mint politikai szertartás, egyszerre volt
ősöknek bemutatott áldozat, politikai találkozó és televíziós show-műsor.
Már a helyszín kiválasztása is e célok megvalósulását szolgálta. Az ünne¬
pet tudniillik — hiába áll egy Tubetnek emelt templom 1996 óta a Hetedik

23 Hosszmérték; 1 zhang — 3,33 méter.
34 A csatorna későbbi felújítási munkálatairól lásd Guo 2005: 365-367.