OCR Output

204 ® A MÄRTIRIUM HOMALYABOL

nacionalista törekvések mindkét: magán- és közösségi jellegű, a politikai
akarattól átitatott szféráját. Azt a két szférát, amelyet munkám elején a sibe
etnikus nacionalista törekvések meghatározóiként jelöltem meg.

2.2.1. Ősök és hősök a nemzetépítés oltárán

A véletlen műve-e, vagy sem, a 2012. évi, chabuchaferi Nyugatra Telepítés
Ünnepének a témám szempontjából legnagyobb jelentőséggel bíró két ese¬
ményére egy és ugyanazon napon került sor: május 8-án.

Azon a napon mind a nyolc történelmi faluban meglehetősen nagy volt
a felfordulás: a falvakban iskolások, szülők és nagyszülők, a közösség színe
java a délutáni , megpróbáltatásra" készült. Előkerültek az ünnepivé avanzsált
,népi" viseletek, hogy mindenki a leginkább autentikusnak vélt ruhájában
vegyen részt , a legnagyobb számban együtt táncoló tömeg" rekordkísérletében
(lásd 50. sz. fotó). Mindeközben a járási központban, a kormányzati épületek
mögötti utcácskában megnyitott a kézműves vásár is, ahol zömében sibe,
ujgur és kazak asszonyok árulták portékáikat.