OCR
I. NEMZETEN INNEN, NEMZETSEGEN TUL ® 79 tisztségét. Ezenkívül a családfákhoz különböző dokumentumokat is kapcsoltak, például olyan szabályzatokat, amelyek a helyes viselkedésmódot és a követendő normákat írták elő a nemzetség tagjai számára. Mindezeken kívül a családfák fontos szerepet töltöttek be a halottakra vonatkozó megemlékezések során is. A néprajzi leírások ugyanis arról számolnak be, hogy holdújévkor szokás volt a sibe nemzetségek tagjainak egybegyűlése, amikor is áldozat bemutatása mellett olvasták fel a családfáról az ősök neveit és a nemzetség történetét. A családfákat tehát úgy tekinthetjük, mint a holtakra való megemlékezés sajátos anyagi hordozóit, az emlékezet átadásának tárgyi eszközeit, amelyeknek legfőbb funkciója éppen a , túlélő közösségek" identitásának megteremtése és fenntartása. E közösségek ugyanis saját identitásukat igazolják vissza a maguk számára azzal, hogy emlékeikben kötődnek a halottaikhoz." Ezért is jelentett olyan nagy törést az 1764-es Nagy Nyugatra Telepítés: az áttelepítést követően — természetszerűen — nem volt mód többé arra, hogy az egymástól elszakított nemzetségek megőrizzék a közös ősökre és a közös múltra vonatkozó tudást. Ettől kezdve — a jövőben — ugyanis már sem egyik, sem másik csoport nem tudta feljegyezni a szétszakított nemzetségi ágakat családfáira. A veszteség azonban e tekintetben a sibék Xinjiangba áttelepített csoportjait sokkal nagyobb mértékben érintette: azáltal tudniillik, hogy az áttelepített nemzetségek áttelepülő őseiket tüntették fel első ősként újonnan megkezdett családfáikon (Tong — Wen 2009: 145), még a múltról őrzött tudásuk felett is ítéletet mondtak! A sors iróniája azonban, hogy a sibék északkeleten maradt csoportjai körében elvileg hiába adódott lehetőség az ősökre való emlékezés e sajátságos formáján keresztül a régmúlt emlékezetben tartására. Ez a lehetőség a 20. századba való lépéssel egyre inkább elveszni látszott. Először is, a miatt a családfákat érintő pusztítás miatt, amelyre Shirokogoroff fenti idézetén keresztül már utaltam. Másodszor pedig amiatt, hogy a császári dinasztia bukását követően északkeleten a mandzsu nyelv egyre inkább feledésbe merült, aminek következtében az esetlegesen megőrződött mandzsu nyelvű családfák értelmezése, kínaira való lefordításuk, illetve az elveszett családfák üjraszerkesztése megnehezült.* A felejtés az ősöket és általuk a közös múltat érintő második nagy hulláma azután a sibék egymástól elszakított mindkét csoportját azonos arányban érte. 45 A halottakhoz való kötődésnek ez a formája — Jan Assmann szerint — olyan emlékezésforma, amelynek lényege az, hogy egy adott csoport együtt él a maga halottaival. Azáltal ugyanis, hogy az adott csoport emlékezetben tartja az elhunytakat, önnön egységének olyan képét alakítja ki, amely magától értetődően felöleli halottjait is (Assmann 2011: 45-46]. 16 Azt, hogy az utolsó császári dinasztia bukását követően minderre történtek kísérletek, a sibék mandzsu nyelvű családfáira irányuló kutatásokból tudni lehet (He — An — He — Guo - Zhang - Wu 2009).