OCR
BEVEZETÉS " 39 amelynek eredményeként a sibék nemzeti kisebbséggé váltak, és etnikus nacionalista törekvéseik mentén megkezdték az 1764-ben egymástól elszakított csoportjaik homogenizálását. A fordulat Mindazok a történelmi események, amelyek az utolsó császári dinasztia bukása után Kína határain belül zajlottak (a belső hatalmi harcok, a japán megszállás [1937] stb.), sokban hozzájárultak az 1949-ben hatalomra jutó kommunista párt céljainak eléréséhez (Szajp — Tőrös 2010: 163]. Az új rezsim égisze alatt az 1900-as évek elején kibontakozó modern kínai nacionalizmus és az annak minden elemét átható , tradicionális Kína-központúság" (Hyer 2009: 268) kettős ereje betetőződni látszott. A kommunista politikai program a társadalom átalakításának kérdését, az államiság keretei mentén formálható kínai nemzeti egység létrehozását (Vámos 2009: 60] helyezte mindenek elé és fölé: egy olyan, osztályok nélküli, egységes társadalom kiépítését, amely szöges ellentétben állt a hagyományos kínai társadalomról alkotott elképzelésekkel. Ugyanakkor az újonnan születő Kínai Népköztársaság ezer szállal kötődött a közelmúlt etnopolitikai történéseihez: a politikai-hatalmi elit az egységes társadalom kiépítésének lehetőségét Csang Kaj-sek ,egyminzus Kínáról" alkotott ideájának az új viszonyokhoz való igazításában vélte felismerni. A kommunista rezsim értelmezésében ugyanis a Csang Kaj-sek-féle Zhonghua minzu fogalma, amely továbbra is a "kínai nemzet" jelentéssel bírt, új tartalmat nyert: a nemzetiségek, azaz minzuk kollektív megnevezéseként kezdték használni (Francis 1951: 147], amely politikai kategóriaként arra volt hivatott, hogy etnikai hovatartozástól függetlenül utaljon a Kínai Népköztársaság valamennyi állampolgárára (Vámos 2009: 62]. Mint már volt róla szó, a minzu szót a nyugati szakirodalom népként, etnikumként vagy nemzetiségként fordítja. Én magam azonban, a fentiek alapján, minden olyan esetben, amikor a kommunista párt etnopolitikai látásmódját kívánom hangsúlyozni, illetve amikor kínai nyelvű forrásokból idézek, leginkább a nemzetiség kifejezés használatát preferálom. Ugyancsak gyakorta használom a nemzeti kisebbség szóösszetételt is, utalva arra, hogy a Párt a nemhan etnikumokról mint , kis lélekszámú nemzetiségekről" gondolkodik, és hogy az adott kifejezés émikus értelemben a nemzethez való tartozás konnotációjával bír. A kommunista rezsim célja tehát egy új, egyesített lértsd: egységbe olvasztott) soknemzetiségű állam kiépítése volt, amelyen belül valamennyi nem-han csoport számára egyenlőséget hirdettek meg, az autonómia lehetőségével egyetemben.