Oldal 32 [32]
30 " A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL
szerepének, illetve a szövegalapú és etnográfiai módszerek egyenlő arányú
felhasználásának, munkámat sajátos interdiszciplináris jelleggel ruházom
fel — a történelem és az antropológia mezsgyéjére helyezve azt.
Sibének lenni
Az idő tájt, amikor mind több idegen hatalom igyekezett minél nagyobb terü¬
letet birtokba venni az ázsiai kontinens keleti végein, Kína már nem volt ura
saját sorsának. Határain belül a természeti csapások addig soha nem látott
méreteket öltöttek. A szárazság, az éhínség, az áradások és a nyomukban
járó járványok emberek millióinak az életét követelték meg, és ha ez nem
lett volna elég: Kína utolsó császári dinasztiájának politikai, gazdasági és
társadalmi rendszere egyaránt a hanyatlás jeleit mutatta.
A 20. századba lépve Kínának számtalan sorsfordító változással kellett
szembenéznie. E folyamat menetét a kor legmeghatározóbb ideológiája,
a nacionalizmus vezérelte, amelynek képviselői a régi rendszer eltűnését
sürgették, szembeállítva egymással két nagy csoportot. Az egyik oldalon az
utolsó császári dinasztiát megalapító mandzsuk álltak, akik akkor már közel
300 éve uralták Kínát. A másik oldalon, velük szemben, a hanok foglaltak
helyet, akik a megújulást és kultúrájuk felsőbbrendűségét hirdették.
Ennek a részben faji, részben kulturális-esszencialista megkülönbözteté¬
seken alapuló ellentétnek a gyökerei — a folyamatot történelmi kontextusban
vizsgáló kutatások (lásd pl. Meissner 2006; Hyer 2009) szerint — egészen a
mandzsu hatalom kiépítéséhez vezethetők vissza. Abba az időbe, amikor a
han kultúra hegemóniáját féltő értelmiségiek a mandzsu hódítókkal szem¬
beni ellenállás legitimálásához a hanok és a mandzsuk hagyományainak
másságára hivatkoztak.
Ugyanakkor a modern kínai nacionalista mozgalmak megértése — a folya¬
mat gyökereinek kijelölésén túl - egy sokkal összetettebb kép megrajzolását
igényli. Először is azért, mert a 20. század elején, amikor a mandzsu-han
ellentét újból kiélesedett, a mandzsuk már mind nyelvük, mind kultúrájuk
tekintetében azonosulni látszottak a hanokkal. Így a kérdés, amely lassan¬
ként a mandzsukutatás központi tételévé lett (lásd pl. Michael 1942; Wright
1957; Levenson 1959; Feuerwerker 1976], szinte magától adódik: a , kínaivá
válás" folyamatának szemszögéből mégis miként értelmezhető a mandzsu
Qing-dinasztia felemelkedése és bukása? Másodszor - és a fentiekkel szoros
összefüggésben - azért, mert a mandzsu-han ellentét újbóli kiélesedését és a
mandzsuellenes mozgalmak menetét a Nyugatról Kínába áramló nacionalista
elméletek formálták.
E folyamat teljesebb megértéséhez a vonatkozó tudományos kutatásokon
belül, az 1990-es évektől kezdve, egyértelműen a mandzsu identitás kérdése