Page 116 [116]
114 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői
az építőipar, sem pedig a szolgálatói vagy magánszektor nem tudta megoldani.
A munkanélküliség növekedésével járó veszélyeket az északi vezetés így a köz¬
foglalkoztatás extenzív kiterjesztésével, illetve földosztással kívánta elkerülni,
utóbbi elsősorban az anatóliai betelepülőknek biztosított lakhatást és megélhe¬
tést. A közszféra kiterjesztésének részeként 1974 és 1983 között állami vállalatok
sora jött létre, amelyek az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatói területen is
biztosították az állam elsőségét, illetve ezáltal aközfoglalkoztatottak számának
drasztikus emelkedését. Bár 1986-ban számos vállalatot privatizáltak, a reform
után továbbra is az állam maradt a legnagyobb foglalkoztató, a munkaerőpiac
körülbelül egyharmadát felszívva (Ekici & Guven-Lisaniler 2015). A központi
beavatkozás hatására a magánszektor az 1970-es évek után is csak gyenge nö¬
vekedési ütemet produkált. A terület 90%-at mikro- és családi vállalkozások
tették ki, az 50 főnél többet alkalmazó vállalkozások az 1990-es évek közepén is
csak a magánszektor munkavállalóinak 2290-át foglalkoztatták (Uo.). A terület
ráadásul az alacsony bevételi lehetőségek és a szerény eltartóképesség miatt a
munkavállalókkal kapcsolatos kiadások minimalizálására törekedett, amely
nemcsak alacsony béreket, de sok esetben a társadalombiztosítási járulékok
figyelmen kívül hagyását is eredményezte. A magánszektor gyenge teljesítőké¬
pességének két számottevő következménye lett. Az első, hogy a munkavállalók
vagy a közszférát, vagy a külföldi munkavállalást preferálták. A közszféra nép¬
szerűségét a kiszámítható megélhetés, a magasabb fizetések és bónuszok, illetve
az előmeneteli lehetőségek biztosították. A külföldi munkavállalás tekintetében
a 2000-es évek határnyitásával megnőtt a déli országrészben munkát vállalók
száma, amely ugyan magasabb fizetést biztosított, azonban északon bejelentett
munkakört és így társadalombiztosítási hozzájárulást nem. A második fon¬
tos következmény, hogy a magánszektor alacsonyabb juttatásait elsősorban az
anatóliai törökök vállalták, akik jóval kevesebb munkabérrel, hosszabb mun¬
kaidővel és rosszabb munkakörülményekkel is vállalták a magánszektor által
biztosított lehetőségeket. A fenti kettősség a 2000-es évek elejéig fennmaradt,
ekkor az építőipar és a turizmus relatív élénkülése előnyösebb lehetőségeket
biztosított a magánszektorban is. 2003-ban a közszféra már csak a munkavál¬
lalók 19,690-át foglalkoztatta, míg az építőipar 17,590-át, az üzleti szolgáltatások
15,6%-ät, a mezőgazdaság 15,190-át, a turizmus és kereskedelem pedig együttesen
11,4%-at (Oktay 2005).
A változások a 2003-as Annan-terv, a külföldi támogatások, illetve a határ¬
nyitások pozitív eredményeit jelzik. A korszakban jelentősen nőttek a török
ciprióták bevételei: az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék az 1995-ben
mért 4176 USD-ről 2005-re 10 567 USD-re nőtt, 2008-ban pedig 16 158 USD¬