OCR Output

108 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői

hátráltatta, hogy az állami újraelosztás folyamatában a kelleténél hangsúlyosabb
szerephez jutott a politikai lojalitás. A török ciprióta kormányok által kiépített
klientúrarendszerek a politikai és közszolgálati szférán túl a gazdasági szekto¬
rokat is behálózták, priorizálva a politikai szempontból lojális érdekcsoportokat
és cégeket (Isachenko 2012).

Noha a központosítás gazdasági szempontból számos, nehezen magyaráz¬
ható elemet magán hordozott, azonban a nemzetközi lehetőségek beszűkülése
szükségszerűvé tette az állami szerepvállalást. Az izoláltság főként a tercier
szektort érintette hátrányosan, a turisták elmaradása a 2000-es évek eléjéig egy
egyébként profitábilis ágazatot lehetetlenített el, amelyet a gyorsütemben kiépí¬
tett szerencsejáték és kaszinó üzletág sem tudott pótolni. Utóbbiakra kezdetben
az országrész szabályozatlan nemzetközi státusza miatt kiapadhatatlan pénz¬
ügyi lehetőségként tekintettek, a nagyüzemi pénzmosás fellegvárává azonban
végül a Ciprusi Köztársaság vált, amely az offshore lehetőségek bevezetésével
kivette az élét az északi kaszinó-biznisznek. Hasonló helyzetbe került a hajózási
ágazat is, amely a nemzetközi elismertség hiánya miatt nem tudta kihasználni
sem a földrajzi elhelyezkedés előnyeit, sem pedig a Famagustában rendelkezésre
álló mélyvízi kikötőt. Az ,ÉCTK" vonatkozásában a 2000-es évek elejéig az épí¬
tőipar és az ingatlanpiaci beruházások sem tudtak jelentős gazdasági hajtóerőt
biztosítani. Míg délen az építőipar fellendülését a menekültek elszállásolásának
és a hiányzó infrastruktúrák megteremtésének szükségszerűsége hajtotta, addig
északon a délről érkezőket az üresen álló görög ciprióta ingatlanokban szállá¬
solták el, a gazdasági épületek esetében pedig inkább a meglévő létesítmények
hasznosítása okozott gondot.

A gazdasági centralizáció és a politikai befolyás túlterjeszkedése mellett
a nemzetközi izoláltság is hátrányosan érintette az észak-ciprusi gazdaságot.
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy az , ÉCTK" 1994-ig hivatalosan nem állt
embargó alatt, ami mind a külföldi működőtőke, mind pedig a külkereskedelem
tekintetében biztosított némi mozgásteret. Ezt a mozgásteret az északi ható¬
ságok főként a környékbeli arab országok vonatkozásában tudták kihasználni,
amelyek a török cipriótákkal szimpatizálva helyi vonatkozásban jelentős, de
regionális léptékben nézve elenyésző nagyságú kereskedelmet folytattak velük.
Egyébként is korlátozott szerepüket 1994 után Törökország teljes mértékben
átvette, és egészen a 2003-as határnyitásig tulajdonképpen az egyetlen jelentő¬
sebb partner maradt. Konkrét szerepvállalása az egyes években természetesen
változott, ugyanakkor az 1974 utáni időszakban részesedése mind a kivitel, mind
a behozatal tekintetében 509 felett maradt (TRNC Central Bank 2015). Ankara
gazdasági befolyása a kereskedelmen túl a pénzügyi hozzájárulások területén is