Oldal 100 [100]
98 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői
A belpolitikai viszonyok vizsgálata mellett érdemes röviden a külpolitikai
stratégiáról is szót ejteni. A Ciprusi Köztársaság külpolitikáját hagyományosan
az el nem kötelezettség, a multilateralizmus, illetve a reaktivitás jellemezte.
Utóbbiak közül a reaktivitás szorul némi magyarázatra. A Ciprusi Köztársaság
létrehozása külső nyomásgyakorlás eredményeként valósult meg, a britek, görö¬
gök és törökök egyezkedését a ciprióta közösségek kevéssé tudták befolyásolni.
Ez az állapot 1960 után is fennmaradt, hiszen az állandó közösségközi viták
és konfliktusok automatikusan beemelték a térségbeli regionális hatalmakat a
ciprusi kérdésbe, ezzel háttérbe szorítva a sziget közösségeinek véleményét és
kezdeményezőképességét. A görög ciprióta külpolitika 1963 és 2004 között kis
túlzással csak az események lekövetőjeként tudott érdemben bekapcsolódni a
Ciprussal kapcsolatos nemzetközi döntésekbe, kisebb-nagyobb eredményeit
elsősorban külső tényezők segítségével és közreműködésével tudta elérni. Noha
az egyes kormányok konkrét módszerei eltértek egymástól, Nicosia külpolitikai
céljainak homlokterébe 1974 után a török okkupáció felszámolása, valamint a
török ciprióta különállás illegitimitásának fenntartása került. Céljai megva¬
lósítására ugyanakkor limitált lehetőségei voltak, multilaterális alternatívái
elsősorban az ENSZ-hez kapcsolódtak, államközi kapcsolatai pedig jobbára
a görögökre, britekre, szovjetekre/oroszokra, amerikaikra és néhány arab ál¬
lamra koncentráltak. A korlátozott lehetőségek a 2004-es európai uniós csat¬
lakozásukkal szélesedtek: a Ciprusi Köztársaság az EU tagállamaként egyfajta
diplomáciai védőernyőt kapott Törökország ellenében. Az uniós csatlakozás
ugyanakkor nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a ciprusi konfliktus
ügyében a görög ciprióták nem tudták mozgósítani az európai magországokat
és nem voltak képesek felszámolni az ország kettéosztottságát.
Ez az alapvetően introvertált görög ciprióta külpolitika a 2010-es években
vált energikusabbá és proaktívabbá (Christodoulides 2020). A váltást több, egy¬
mással párhuzamosan lezajló folyamat tette lehetővé. A külső tényezők közül a
kelet-mediterrán térség relatív értékének felértékelődését emelhetjük ki: az arab
tavasz eseményei, a földgázfeltárások eredményei, illetve a török külpolitika
nacionalista fordulatát követően a legkeletibb európai uniós tagállam relatív
értéke növekedett. Az új helyzetben a ciprusi külpolitika aktív résztvevőként
és érintett félként tudott a térségben megjelenni, ráadásul uniós vétójoga lehe¬
tőséget biztosított a régióhoz kapcsolódó ciprusi érdekek , europanizációjára .
A belső változások fontos eleme, hogy a 2010-es évek elejére a ciprusi külpoli¬
tika kitapasztalta az EU gyakorlati működésének sajátosságait, illetve megtalálta
azon területeket, ahol a befolyásolni tudja Brüsszel irányelveit (Ioannides 2021).
A folyamatot nagyban segítette, hogy a korábban jellemző politikai váltógazda¬