Page 91 [91]
OCR
A KONFLIKTUS GEOSTRATEGIAI ÖSSZETEVŐI: EMBERI TÉNYEZŐK 89 tősen vesztett népszerűségéből, a 2000-es évek elejétől a sziget újraegyesítésével kapcsolatos törekvések egyik legfontosabb ideológiai bázisává vált és a nemzetközi békeépítés segítségével szélesebb társadalmi elfogadottságot tudott kialakítani. Míg a , cipriotizmus?" a ciprusi közösségek hasonlóságait, addig a görögországi és törökországi nacionalizmusok azok különbségeit kívánták felerősíteni. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a két ország nemcsak egymásra, de a ciprusi etnikumok közös mozgalmaira is versenytársként tekintett, azok ideológiai expanzióját saját beavatkozásának fenntartása és legitimációja érdekében korlátozni kívánta. Görögország ebben a vonatkozásban a sziget ókori hagyományaira és görög ajkú többségi lakosságára épített, az anyaország aktív szerepvállalását a szigeten élő hellén diaszpóra védelmével, egyúttal nemzeti és kulturális azonossággal magyarázta. Utóbbi okfejtésnek árulkodó elemei az , anyaország? és a , diaszpóra" kifejezések: Görögország az eltérő dialektust beszélő, közel-keleti és brit gyarmati vonásokat egyaránt magára öltő görög cipriótákra ugyan ciprusi többségként, a hellén nemzeten belül azonban kisebbségként tekintett (Papadakis 2005). Ebben a viszonyrendszerben Görögország feladata a ciprusi görögök védelme, míg a görög cipriótákkal szembeni elvárás Athén beavatkozásának elfogadása és támogatása volt. Hasonló logikán alapult Törökország narratívája is. Ankara a szigetet földrajzi, történelmi, gazdasági, valamint stratégiai értelemben az anatóliai szárazföld részének, a Cipruson élő török ajkúakat pedig a török nemzet szerves tagjainak tekintette. Ebben a retorikában érezhetően nem a ciprusi törökök képezték a kisebbséget, hanem a szigeten élő keresztény görög ciprióták. Ez a logika tökéletesen tükröződik a török nyelvhasználatban is, amely a görögországi görögökre a vunan kifejezést, míg a ciprusiakra ugyanazt a rum elnevezést használja, amit a Törökországban élő görög kisebbségek esetében alkalmaz. A török megközelítésben tehát a ciprusi görög lakosság nem a helyi többséget reprezentálta, hanem az Anatólia területén élő görög kisebbség ciprusi tagjait (Uo.). Görögország és Törökország befolyása a konfliktus éveiben politikai, gazdasági és kulturális jegyeket is magára öltött. Ehelyütt az etnográfiai jellemzőkre koncentrálva megállapítható, hogy a regionális hatalmak beavatkozása kettős identitás kialakulásához vezetett: a helyi lakosság jelentős része a lokális, ciprusi önmeghatározás mellett görögnek vagy töröknek is tekinti magát. A konfliktusban alkalmazott görög és török retorika utóbbiakat felerősítve szándékosan próbálta az etnográfiai különbségeket felerősíteni és egy alapvetően anyaországokhoz kötődő kulturális viszonyrendszert felépíteni. Ennek egyik magától értetődő eleme a történelemszemlélet exportja volt, amely tulajdonképpen a
