OCR Output

BEVEZETÉS 25

enoszisz megvalósulásával, Törökország erre adott reakciója viszont a két ország
közötti nyílt konfrontációval, és a NATO délkeleti szárnyának összeomlásával
fenyegetett. Washington - felmérve a helyzet súlyosságát — taktikat valtozta¬
tott, és Törökország rendreutasítása helyett a ciprusi , torta" újraosztása mellett
döntött. Ugyan a török intervenció hallgatólagos jóváhagyása évekig terhelte
a görög-amerikai kapcsolatokat, Washington ezzel megőrizte a NATO délke¬
let-európai kereteit és fenntartotta térségbeli elsőbbségét. Az ár ugyanakkor
meglehetősen magasnak bizonyult, hiszen az 1974-es konfrontáció áldozatai
és károkozásai mellett Törökország szigeten való megjelenése a konfliktus be¬
betonozását jelentette.

Noha az USA-hoz hasonlóan Ciprust a Szovjetunió is másodlagos jelentő¬
ségű tényezőnek tekintette, a szigettel kapcsolatos geostratégiai érdekei jóval
konzekvensebb külpolitikai hozzáállást eredményeztek. Moszkva a konfliktus
eseményeit szintén a NATO szemszögéből szemlélte, hiszen a ciprusi konflik¬
tusban érdekelt regionális hatalmak mindegyike tagja volt az Észak-atlanti Szer¬
ződés Szervezetének, így a közöttük kialakuló viták lehetőséget adtak a nyugati
blokk gyengítésére. A szovjetek emiatt nem a konfliktus rendezésében, inkább
annak fenntartásában és állandó napirenden tartásában voltak érdekeltek. Ez
a geostratégiai érdek az 1950-es években a brit gyarmati kötelék felszámolá¬
sát próbálta elősegíteni, aktív segítséget pedig elsősorban a szigeten népszerű
baloldali tömnegmozgalmaknak, főként az AKEL-neké biztosított. Mivel a Cip¬
russal kapcsolatos görög és török területi követelések végső soron a NATO
kiterjedésének bővülését eredményezték volna, így Moszkva - az USA-hoz
hasonlóan - támogatta a britek által javasolt függetlenségi formulát, attól helyi
befolyásának növekedését remélte. A szovjet számítások az 1960-as években
kezdtek beigazolódni, amikor az ENSZ BT-ben betöltött állandó tagsága révén
Moszkva a konfliktussal kapcsolatos nemzetközi egyeztetések és határozatok
homlokterébe került. Szintén a szovjetek térnyerését eredményezte Makariosz
és a görögországi junta ellentéte, amely az 1960-as évek végén, 1970-es évek
elején a görög ciprióta elnök balratolódását, illetve a keleti blokk országainak
aktívabb szerepvállalását" okozta (Drousiotis 2006; Stavrou 2009). AZ 1974
júliusában bekövetkező puccs után ez a kapcsolat fennmaradt, Moszkva to¬
vábbra is Makarioszt tekintette a Ciprusi Köztársaság legitim vezetőjének, Gö¬
rögország beavatkozását, a junta enosziszra vonatkozó terveit, illetve a NATO
abból következő expanzióját pedig elítélte (Birand 1985). A török intervencióval
° Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja - AhkopC(wnn0ó Koxxa Epyadoxehoo Aaov (Anorthotiko

Komma Ergazönemu Läu) - AKEL
7 Például a szigetre érkező csehszlovák fegyverszállítmányok révén.