Page 25 [25]
BEVEZETÉS 23
, amerikai akadályát annak, hogy Ciprus egyharmada a törököke legyen” (Bureau
of Intelligence and Research 1974, 424). A közvetett amerikai és brit jóváhagyás
után bekövetkező török beavatkozás tulajdonképpen az Ankara által évtizedek
óta szorgalmazott felosztási tervet (takszim) valósította meg, és a görög és brit
ellenőrzés alatt álló területek mellett erővel alakított ki egy (de facto) török
fennhatóságú országrészt.
Az imént használt országrész megfogalmazás azért indokolt, mert az 1974
után létrejött , Török Ciprióta Szövetségi Állam" még nem önálló, független
entitásként definiálta magát, hanem az esetlegesen létrehozandó ciprusi fö¬
deráció török tagjaként (Tofallis 2002). Törökországnak mind a szövetségi ál¬
lamban, mind az 1983-ban létrehozott , ÉCTK" kikiáltásában és működésében
nélkülözhetetlen szerepe volt: Ankara tulajdonképpen egy bábállamot hozott
létre, amelyben a politikai és gazdasági döntések a mindenkori török kormány
érdekei mentén artikulálódtak, a Nicosia északi részén (törökül: Lefkosa) beren¬
dezkedett török nagykövet pedig inkább viselkedett , kormányzóként; mint egy
független államba akkreditált diplomataként (Kanli 2012). Ankara befolyásának
irányait ennek megfelelően az adott török kormány bel- és külpolitikai érdekei
szabták meg, konfliktusrendezési elképzelései pedig korszaktól függően a föde¬
rációs újraegyesítéstől a kétállamiságig terjedő skálán mozogtak. Erre jó példa
a 2002-ben hatalomra kerülő AKP hozzáállásának lassú átalakulása. A Recep
Tayyip Erdosan vezette párt európai ambíciói kezdetben egy újraegyesítési
szisztéma mellett elkötelezett álláspontot alakítottak ki, amely 2004-ben az An¬
nan-terv támogatásában és végsősoron a török ciprióták pozitív szavazataiban
nyilvánult meg (Cagaptay 2004). A rendezést elutasító görög ciprióta népszava¬
zás, valamint a romló török-EU kapcsolatok okán ez a pozitív török hozzáállás
a következő évtized folyamán megkopott, a sokak által utolsó esélynek tartott
2015—2017 közötti tárgyalások bukását pedig legalább részben Törökország (és
Görögország) elutasító magatartása okozta (Senay & Ekinci 2014). A sväjci
tárgyalássorozat kudarca szintén jelezte, hogy a regionális ambíciókkal rendel¬
kező török külpolitikától már nem várható a föderációs alternatíva teljesértékű
támogatása. A 2020 októberében beiktatott török ciprióta ,,elndk’, Ersin Tatar
konfliktusrendezési politikáját ennek megfelelően már Törökország új hoz¬
záállása definiálta, amely az évtizedek óta elfogadott újraegyesítési szisztéma
helyett a kétállami megoldáson alapult és negligálta a görög és görög ciprióta
érdekeket (Özertem 2021).