Oldal 21 [21]
BEVEZETÉS 19
eredménye (Papadakis 2005). Athénnak hangsúlyos szerepe volt a Ciprusi Köz¬
társaság kudarcában és a jelenlegi megosztottság kialakulásában, a független¬
ségi formulát ugyanis átmeneti állapotnak tekintette és alapvetően továbbra is
az enoszisz kieszközlését kívánta elérni. Ez a hozzáállás 1967 után különösen
markánssá vált, az áprilisban hatalomra kerülő katonai junta ugyanis ezután
hirdette meg a , nemzeti központ" doktrínáját és egy szélsőségesen nacionalista
külpolitikai irányvonalat alakított ki. Az irányvonal Makariosz elnök bel- és
külpolitikai mozgásterét gyakorlatilag a nullára redukálta volna és a junta ak¬
kori vezetője, Georgiosz Papadopoulosz ezredes vezetésével teremtette volna
meg a feltételeket Ciprus és Görögország egyesítéséhez. Mivel a görögországi
nyomásgyakorlás hatására a ciprusi elnök fokozatosan szembefordult az athéni
juntával, ezért 1967 után a görögországi ezredesek elsősorban Makariosz sze¬
mélyében látták a Ciprussal kapcsolatos terveik megvalósításának gátját. Ez
a kezdetben politikainak nevezhető ellentét az 1970-es évek elejére elmélyült
és sikertelen merényletkísérletek után egy Makariosz elleni puccsban teljese¬
dett ki, ami végsősoron Törökország katonai intervenciójához/inváziójához és
az északi országrész okkupációjához vezetett (Asmussen 2008; Fouskas 2001;
Wenzke & Lindley 2008).
Bar mind a görögök, mind a görög ciprióták nemzeti katasztrófaként élték
meg az 1974-es eseményeket, utóbbiak nemcsak Törökországot, de Görögor¬
szágot is okolták a kialakult helyzetükért. Athén emiatt az 1970-es évek fenn¬
maradó részében limitálni próbálta ciprusi szerepvállalását, ami egészen az
1980-as évek elejéig, a szocialista PASOK párt kormányra kerüléséig tartott.
Az Andreasz Papandreu vezette kormányzat 1981-től újult erővel látott neki
Görögország külpolitikai sérelmeinek rendezésébe. A ciprusi konfliktus eseté¬
ben ez egy aktív nemzetköziesítési stratégiát jelentett, amely a hagyományos
diplomáciai eszközöket és modern tömegtájékoztatási technikákat ötvözve
globálisan propagálta a török megszállás illegalitását, a ciprusi konfliktus jogi
rendezésének szükségességét és a szigetország északi része elleni gazdasági
embargó nemzetközi kiterjesztésének fontosságát (Coufoudakis 2004). A görög
erőfeszítések eredményeként először 1983 márciusában az el nem kötelezett
országok delhi-i kongresszusa ítélte el a török okkupációt, majd májusban az
ENSZ Közgyűlése fogadott el egy görög cipriótákat támogató határozatot. Az
1983/253 közgyűlési határozat megerősítette a Ciprusi Köztársaság sziget feletti
szuverenitását, egyúttal figyelmen kívül hagyta a török ciprióta önrendelke¬
zési jogokat (Dodd 2010). Noha a döntés a görög cipriótáknak kedvező volt,
Görögország túlzott beavatkozása ismételten átalakította ciprusi konfliktust:
végső soron ez a közgyűlési határozat adta a lökést az , Észak-ciprusi Török