így vele együtt részesedhetett a szerteágazó, leányágon tovább örök¬
lődő Paksy-Daróczy-örökségből." Ezek a ,,familiak” — hasonlóan
a dél-dunántúli Somlyay-Fajszy, Perneszy, és a Koroknay családok
hagyatékához - egyfajta gyűjtőmedencét jelentettek a megyei ne¬
mességnek: a családi kapcsolatok révén nemcsak birtokostársaivá
váltak egymásnak, hanem egyfajta érdekközösség, illetve kapcsolati
háló részeseivé is tette őket.77
A családi jogok védőjeként, a família ügyvédjeként legtöbbször
Csuzy Gáspár jelent meg a peres eljárások során." Lánytestvérei
és ezek leszármazottai szolgálatát (miként más ügyfelei is) gyakran
valamely földbirtok átengedésével honorálták. Ezekről ad számot
Csuzy Gáspár végrendelete (1771), amelyből például kiderül, hogy
a Tallián és a Vörös családtól ajándékképpen egy sessiót, vagyis job¬
bágytelket kapott meg minden földesúri haszonvétellel együtt a Pest
vármegyei Abonyban. Ezen túl hűséges szolgálatatért (, pro fidelibus
servitis") közelebbről meg nem nevezett atyjafiai adták neki Pápán
az ,,Als6 Majorok” végében, az in. Zsemléren, az itteni malmon
túli puszta földterületet halászóhellyel. Végrendeletéből kitűnik, hogy
aktív hitelezői tevékenységet folytatott, kisebb-nagyobb összegekkel
segítette tágabb rokoni körét, így féltestvére-ellenfele, Fekete György
fiat, a szertelen életii katona-irodalmart, Fekete Janost (1741-1803),
felesége családjának több tagját (Daróczy Lajos tanácsost és Eleket),
mostohafiait (szentgyörgyi Horváth Zsigmondot, Ignácot és Feren¬
cet), és a sógorának nevezett Festetics Lajos somogyi másodalispánt.
Úgy tűnik, hogy élete végén félretette a birtokosztály során rajta esett
sérelmeit, és tágabb családja tagjainak is kisebb-nagyobb ingatlano¬
kat hagyott végrendeletében. Özvegyén és gyermekein (Menyhért,
Gáspár, József) kívül farádi Vörös Pál és Csuzy Magdolna fiaira is
több ingatlant hagyott. Vörös Ignácra, Fejér vármegyei alispánra
és királyi tanácsosra (1723—1796) Veszprémben malmot, három
itteni házat, egy alósörsi és egy Somló-hegyen fekvő szőlőt, továb¬
76 Szluha 2011: I. köt. 748.; Kállay 1983: 106.
77 Az emlitett somogyi, középkori és a hódoltsági időszakban keletkezett nagy¬
birtokok felbomlásáról és leányágon való továbböröklődéséről lásd: Kaposi
1988: 66—73.; Kaposi 2000: 37—39.
78 Erre két példa: MNL OL A 35 506. küt. Lajstromkünyv. 646. p. 1754. augusztus
8. Komárom vármegyének küldött leirat. Csuzy Gáspár özvegy Csuzy Imréné
Farkas Julinanna perében özvegy Ujlaky Ferencné ellen. Ugyanúgy az abonyi
uradalomért a galánthai Balogh családdal szembeni perben: MNL OL P 6r
4. doboz. r. tétel. 27-34. fol. Evrendezett iratok Abony, Csobánc, Vásonkő
uradalmainak ügyében a Királyi Tábla előtti perről való tudósítás (1754).