Page 358 [358]
, Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor meg¬
jelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta
nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek
helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét benn
voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, meg¬
állt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide
az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne
légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem!" (Jn 20,24—28)
Dorothee Sölle a szülés fájdalmáról szóló írását azzal zárja, hogy , a fájdalom is
szentség, Isten jelenlétének jele”- Sölle nem traumateolögus, nincs külön teolö¬
giája a trauma utáni lét értelmezésére, de Suffering (Szenvedes) cimü könyveben
többféle szenvedést is megkülönböztet egymástól. Nagyjából két csoportba sorolja
az emberi fájdalmat. Van, aminek egyáltalán nincs értelme, mert csak rombol, de
van példa értelmes szenvedésre is, amelyből valami új születik. A vajúdás számára
a legértelmesebb szenvedés, amely , fájdalma által felvetett valódi kérdés az lenne,
hogyan értelmezhetjük a szenvedést szülési fajdalomkent [...]. Hogyan közelithet¬
jük meg a fájdalmainkat úgy, hogy ne értelmetlen vesekőként kínozzanak, hanem
vajúdási fájdalomként, amely egy új létezést készít elő?""? Ezek szerint a szenve¬
désnek köze van, köze lehet az emberi élet megújulásához. A katarzis szó, amely
eredetileg orvosi kifejezés volt, tragikus események átélése révén lelki megtisztulást
és felemelkedést jelent. Ezek a megközelítések magukban hordozzák a szenvedés
konstruktív tulajdonságát, amely nem szükségszerűen rombolja az embert, hanem
éppen ellenkezőleg, általa növekszünk és ezzel együtt teljesen meg is változunk.
A poszttraumás állapot olyan életforma, amelyben felborul az idő. A traumatikus
tapasztalatok nem tartják tiszteletben a múlt, a jelen és a jövő közötti határokat,
az ember szenvedéstörténete a jelenben is folytatódik. Ennek különböző végkifej¬
letei lehetnek. A trauma következménye lehet poszttraumás növekedés is, amely
teljesen átformálhatja az ember személyiségét azzal, hogy alapjában rengeti meg a
status guót, átrendezi életünket, hitünket, viselkedésformáinkat, a fontossági sor¬
rendet, az élethez való hozzáállásunkat. Fontos elmondani, hogy a növekedés nem
automatikus, nem törvényszerű, és nem szünteti meg a sebeket. Sebekkel együtt
növekszünk. Ezekkel együtt támadunk fel abból a természetellenes , halálból; ahová
a trauma miatt kerültünk. Amikor Jézus halála után csodálatos módon megjelenik
1 SÔLLE 1995, 79. o. Ford. G. B.