gyelmet, hogy az ének használata a 16. században sem volt problémamentes, aho¬
gyan erre Henkys egy tanulmányban utal." Luther korában ugyanis a keresztelés
nem volt része a gyülekezeti istentiszteletnek. Családi alkalomként ünnepelték, és
az egykorú források tanúsága szerint a szertartás rendjében nem szerepelt ének.
Így istentiszteleteken már akkor is ritkán szólalhatott meg tételünk. Ez alól talán
Keresztelő János — Luther által további megtartásra javasolt — ünnepe lehetett kivé¬
tel." Szerepet kaphatott a katekézisben, ahogyan azt a Nagy káté korábban említett
előszava javasolja. Ezt támasztja alá az is, hogy a leánynevelő intézet tananyagának
is része volt tételünk, ahogyan arra már szintén utaltunk a korábbiakban.
Az énekkel kapcsolatos óvatosság indoklásánál a dallam nehézségére nem nagyon
lehet hivatkozni, terjedelmére esetleg. Keresztelési énekként való használatba véte¬
lének inkább lehet akadálya az, hogy a szöveg Jézus keresztségének képével indít,
és markáns, dogmatikus képekkel köti össze a keresztséget Jézus kereszthalálával,
kiömlő vérének képével. Ezekhez magyarázat szükséges. A távolságtartásból épp itt
adódik kitörési pont. A keresztelésről szóló alapos tanítás részévé válhat a , Jordán¬
ének? Ehhez azonban szükséges (újra) használatba venni a teljes tartalmat. Ezzel
kapcsolatban énekeskönyvi munkálataink adhatnak reménységet.
Ha ez megtörténik, és van az ünneplő közösségben néhány jó hangú gyermek,
aki — akár minden keresztelés alkalmával — elénekli az első versszakot, a gyülekezet
biztosan örömmel kapcsolódik a folytatásba.
A tanulási folyamatban megerősítést jelenthetnek a keresztség képi ábrázolásai és
Bach feldolgozásai a hozzájuk fűzött magyarázatokkal. Az az intenzitás és szöveg¬
ábrázolás, amellyel Bach sajátjává tette az éneket, és feldolgozta azt, kimeríthetetlen
mélységet és távlatot nyit a keresztségről szóló beszélgetéseknek. Így ajánlhatjuk a
közös éneklést, zenehallgatást vagy a zenei tételek tartalmának közös megbeszélését
akár a konstruktív tanulás egyik eszközéül."