OCR Output

eredeti szövege Luther kátéihoz. Emellett kitérünk a korál hatástörténetére, utalva
néhány Luther korában született festményre és Bach korálfeldolgozásaira. Ezzel
kapcsolódunk négy korábbi, katekizmusénekhez kapcsolódó írásunkhoz.

Bär a katekizmusenekek között tartjuk szämon, a Christ unser Herr zum Jordan kam
(Jézusunk a Jordánhoz ment) szövege jóval a káték után született, 1541-re datálha¬
tó.! Legkorábban különnyomatokon jelenhetett meg. Ezek azonban nem maradtak
fenn. Az irodalom leggyakrabban úgy említi, hogy a legrégebbi ma is ismert forrása
Klug énekeskönyvének 1544-es kiadása, hozzátéve, hogy Klug énekeskönyvének
már az 1543-ban kiadott — mára elveszett — verziója is tartalmazta." Ugyanakkor
fennmaradt egy egy évvel korábbi kottás forrás is: Valentin Schumann 1543-as lip¬
csei enekfüzete (läsd 1-3. k&p).? A következő években nemcsak énekeskönyvek és
énekfüzetek fontos darabjává, hanem iskolai tananyaggá is vált, ahogyan azt a torgaui
leányiskola számára összeállított rendtartás is mutatja." Ez az irat jól tükrözi, hogy
Luther útmutatása szerint a káté volt az evangélikus hittan alapja, és a hitcikkelyek
tanításához az odaillő Luther-éneket is hozzakapcsoltak.°

A dallam korábbi: már Walter négyszólamú énekeskönyvében, az 1524-es Geystli¬
che Gesangkbiichleinben is talalkozhatunk vele. Itt az Es wollt uns Gott genddig sein
kezdetű zsoltárparafrázis tenor cantus firmusához kapcsolódik. Ehhez a szöveghez
azonban a későbbi énekeskönyvek más dallamot társítottak. Luther feltehetően a
szép tétel megmentésének érdekében írta épp erre a keresztelői ének szövegét." Ecse¬
di Zsuzsa ezzel érvel amellett, hogy a dallamot is a reformátornak köszönhetjük."

Luther keresztelői éneke először a 18. század közepén jelent meg magyarul az
1743-as Új Zengedező Mennyei Karban az eredetivel megegyező szótagszámú,

! Az énekről a legfontosabb adatokat HAHN 2013, 22—27. 0.. LAUTERWASSER 2013, 27—29. 0.; ECSEDI
2003, 119—121. 0. és NÉMETH 2023, 117. kk. nyomán közöljük.

2 Vö. ECSEDI 2003, 119. o.

3 Forras: https://digital.staatsbibliothek-berlin.de/werkansicht?P PN=PPN73248667X&PHYSID=
PHYS_o011&DMDID=DMDLOG_ooo1&view=overview-toc. (Letöltes 2024. februär 26.)

* Jungfrau Schulordenung zu Torgau, GROLAND 1565.

5 Az evangélikus szellemiségű oktatás magyarországi vonatkozásairól lásd KEVEHÁZI 1986 és CsEP¬
REGI 2024. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy az énekek mellett számos más zenemű is segítheti a hittan
tanítását. Erről lásd VÁRAY 2024, 329. o.

6 Vö. JENNY 1985; ennek nyomän: LAUTERWASSER 2013, 27. 0.; tovabba ECSEDI 2003, 120. 0.; NEMETH
2023, 118. 0.

7 ECSEDI 2003, 120. 0.