OCR Output

is kérdések. A lelki képzés és a tanítványság inkább hasonlít a kertészethez, mint
az oktatáshoz. A földet előkészítik, a magokat kiválasztják és elültetik, a gyomokról
gondoskodnak, amint felbukkannak, és a termés távoli álomnak tűnhet. De a jó talaj
nagyszerű termést hoz. A tanítvánnyá nevelés hatékonyságát (kezdetben) nem meny¬

nyiségileg, hanem minőségileg mérik!"
yisegueg gueg

Azt mindenképpen érdemes megtanulnunk pedagógiából a tanulóközösségektől,
hogy a partnerség, az együttműködés készsége, a befogadó közösség azok a minőségi
követelmények, amelyek alapvetően meg tudják változtatni egy közösség tagjainak
hozzáállását. Nem a forma az igazán lényeges, hanem az a kultúra, amellyel a ta¬
nulóközösségekben és a tanítványi csoportokban találkoztunk. A tanulóközösségek
gondolata abban az irányban erősít meg bennünket, hogy bátran merjünk újfajta
közösségeket elindítani jól megfogalmazott közös célok mentén. A gyülekezet kö¬
zös céljainak megfogalmazásában segít a tanítványság céltudatos felfogása. Nem
egy teljesítményorientált, ítélkező és szegregáló kultúrát képviselnek a tanítványi
csoportok, hanem azt a biztonságot, tevékeny szeretetet és egymásért való felelős¬
ségvállalást, amelyre olyan sokan éheznek körülöttünk. Sikerülhet újra elérnünk
emberek szívéhez, ha megfogadjuk az új parancsot, amelyet Jézus Krisztus adott
nekünk: , Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek
titeket, úgy szeressétek ti is egymást! (Jn 13,34) A szívbeli odafordulás ehhez elhoz¬
hatja a remélt kultúraváltást a közösségeinkben.

BENKE Magdolna: Gondolatok a tanuló közösségek kutatásához. Kultúra és Közösség, IV. f.
X. évf. 2019/II. sz. 5—15. o. https://doi.org/10.35402/kek.2019.2.1

BENTLEY, Wessel: The formation of christian leaders. A Wesleyan approach. Koers, 75. évf.
2010/3. sz. 551-566. o. http://dx.doi.org/10.4102/koers.v75i3.96

BONHOEFFER, Dietrich: Követés. 3., jav. kiad. Ford. Böröcz Enikő. Luther Kiadó — Harmat
Kiadó, Budapest, 2022.

BucH, Kimberly — BARRON, Kenneth E. (szerk.): Discipline-Centered Learning Commu¬
nities. Creating Connections Among Students, Faculty, and Curricula. Jossey-Bass, San
Francisco, 2012. (New Directions for Teaching and Learning 132.)

CoMISKEY, Joel: 2000 Years of Small Groups. A History of Cell Ministry in the Church. CCS
Publishing, Moreno Valley, 2015.

50 HOLLENBACH 2023.