OCR Output

Ami képes visszaépíteni a bizalmat, az a személyes kapcsolatokra épülő hit és a
meghitt személyes kapcsolatokra tudatosan építő gyülekezeti közösség. Jézus Krisz¬
tus tanítványai a személyes emberi szeretetkapcsolatokon keresztül születnek a
keresztény közösségben. , Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim
vagytok, ha szeretitek egymást. (Jn 13.35) De miért és hogyan lesznek az emberek
Jézus Krisztus tanítványai ma? Ha erre a kérdésre hiteles és gyakorlati választ sze¬
retnénk adni, következetesen át kell gondolnunk gyülekezeti gyakorlatunkat ebből
a szempontból, és keresnünk kell a rendelkezésünkre álló lehető leghatékonyabb
eszközöket. , A tanítványság a gyülekezet nagy hivatása, és a tanítványokat csak a
helyi gyülekezet hiteles lelki formálódásának kultúrája tud nevelni. Az egyház min¬
den más szolgálata ebből a talajból növekedhet és kell, hogy növekedjen!”

A tanulmányban szeretnénk megvizsgálni a tanítványság fogalmának kétféle,
organikus és tudatos értelmezését a tanulóközösségek mint kortárs pedagógiai
kulcsfogalom tükrében. Arra keressük a választ, hogy melyek a tanítványság meto¬
dista és szabadegyházi koncepciójának gyökerei, és hogyan illeszthető be ez a fajta
felfogás és a tanulóközösségek pedagógiai felfogása a gyülekezeti élet gyakorlatába.

A szociális konstruktivista tanuláselmélet! az individualista szemlélettel szemben olyan
szemléletmódot hangsúlyoz, amely felismeri és hangsúlyozza a közösség hozzájárulását
az egyén tanulásához. Wenger a tanulás központi elemének tartja, hogy társasági lények
vagyunk, és a közösségben különböző tevékenységekben való részvétel által kompeten¬
ciát szerezünk, hogy ezáltal értelmet és jelentőséget találjunk a világban." Ez a szemlélet
a tanulást elsősorban nem az egyén, hanem a közösség szempontjából vizsgálja. Az a
közösség, amelyben a tanulás történik, meghatározó a tanulás végkimenetele szempont¬
jából. Kilpatrick és társai így fogalmazzák meg a tanulóközösség összetett definícióját:

„A tanulóközösség olyan közös célok, értékek vagy meggyőződések által összekapcsolt
emberek bármely csoportja, amely együttműködik annak érdekében, hogy egy élénk,
részvételre épülő, kulturálisan tudatos környezetet hozzon létre, miközben tiszteletben
tartja a különböző értékeket, nézőpontokat és életstílusokat a tanulási lehetőségek aktív
előmozdítása révén, hogy minden résztvevő potenciálját növelje, amely tudást teremthet!"

3 HOLLENBACH 2023.

4 FALUS et al. 2022.

5 WENGER 1998, 4. 0.

© KILPATRICK et al. 2003.