Oldal 256 [256]
OCR
ember, ha a belőle megérthető információkat megtanulja, a megfelelő , lelki érzékszerve" által elsajátítja, a gyakorlás által pedig elmélyíti. Ezért a keresztény gyülekeZet és a tiszta tanításért felelős személyek (elsősorban a püspök) kötelessége, hogy gondoskodjék a hívők megfelelő felkészítéséről. Aki ugyanis nem tudja, minek a részese, mi zajlik az istentiszteleten, mi miért, hogyan és milyen sorrendben történik, az nem tud részese lenni a Krisztus-találkozás és az istendialógus eseményének. Legfeljebb felszínes élményeket szerez, amelyek hatása átmeneti, tartósnak, életmeghatározónak alig mondható. A liturgia tanulása nem egyenlő a rítus megtanulásával. Már az ige felhangzásának (felolvasásának, meghirdetésének) rítusa is belső törvényszerűségeket hordoz. Ezeket megtanulva egy sor akadály hárul el az igehallgató elől. Aki nem tudja, mi és miért van az előkészítő vagy bevezető szertartásban, aki nincs tisztában a bűnbánati liturgia mikéntjével, a zsoltár funkciójával, a kyrie tartalmával, az nem tud teljes mélységében - tudatosan és érzelmileg egyaránt — részt venni annak menetében, s nem fogja fel igazi tartalmát. Az egyház kétezer év óta kísérletezi, formálja, csiszolja ennek rendjét, s ezt meg kell ismerni, tanulni és gyakorlat által elsajátítani. Enélkül csak néhány felszínes, gyorsan múló benyomás éri a résztvevőt, illetve csupán információtöredékeket kap és dolgoz fel, jóllehet itt az élet teljességéről van szó. Aki nem ismeri meg a liturgia belső irányait, dramaturgiáját, az egyes részletek fontosságát és konstitutív szerepét, az nem tud elmerülni az eseményben, csupán töredékét sejti meg annak, ami zajlik. Gyermeket és felnőttet tanítani kell az istentisztelet belső összefüggéseire. Még inkább így van ez az istentisztelet másik fókuszával, az úrvacsorai rész liturgiájával. Aki a jelenlévők közül nincs tisztában a praefatio szövegeinek és párbeszédének jelentőségével, a sursum corda mondanivalójával, annak kulcsfontosságú értelmével; aki nem ragadja meg a mindenkor és mindenhol való hálaadásra hívás lényeget meghatározó felhívását; aki nem tanulja meg, hogy a Sanctusszal az örök, mennyei liturgiába kapcsolódik bele az egyház; aki nem tudja, hogy az inkarnáció újabb eseményének elhagyhatatlan (!) imádságos megmutatása az epiklézis, a Szentlélek hívása (hiszen a testet öltés is — az Apostolicum tanúsága szerint — így foglalható össze: , fogantatott Szentlélektől"); aki nem érti, hogy miért imádság vagy miért ige formájában hangzik fel konszekrációnál a verba testamenti, azaz Jézus úrvacsorát szerző igéje; aki nem ragadja meg, hogy itt nem az ember, hanem Krisztus »konszekral”; aki nem lép bele az anamnézisnek Istent az üdvösség , elvégeztetett" eseményeire emlékeztető mondataiba; aki nem tudja, hogy a pax nem kedves barátkozás, hanem az Istentől kapott békesség nyugtázása és továbbadása; aki nincs tisztában azzal, hogy az Agnus Dei Krisztus művének lényegét mutatja be, amikor Keresztelő János szavait ismétli — az lemarad az istentisztelet igazi lényegéről. És
