Oldal 256 [256]
ember, ha a belőle megérthető információkat megtanulja, a megfelelő , lelki érzék¬
szerve" által elsajátítja, a gyakorlás által pedig elmélyíti. Ezért a keresztény gyüleke¬
Zet és a tiszta tanításért felelős személyek (elsősorban a püspök) kötelessége, hogy
gondoskodjék a hívők megfelelő felkészítéséről. Aki ugyanis nem tudja, minek a
részese, mi zajlik az istentiszteleten, mi miért, hogyan és milyen sorrendben törté¬
nik, az nem tud részese lenni a Krisztus-találkozás és az istendialógus eseményé¬
nek. Legfeljebb felszínes élményeket szerez, amelyek hatása átmeneti, tartósnak,
életmeghatározónak alig mondható.
A liturgia tanulása nem egyenlő a rítus megtanulásával. Már az ige felhangzásá¬
nak (felolvasásának, meghirdetésének) rítusa is belső törvényszerűségeket hordoz.
Ezeket megtanulva egy sor akadály hárul el az igehallgató elől. Aki nem tudja, mi és
miért van az előkészítő vagy bevezető szertartásban, aki nincs tisztában a bűnbánati
liturgia mikéntjével, a zsoltár funkciójával, a kyrie tartalmával, az nem tud teljes
mélységében - tudatosan és érzelmileg egyaránt — részt venni annak menetében, s
nem fogja fel igazi tartalmát. Az egyház kétezer év óta kísérletezi, formálja, csiszolja
ennek rendjét, s ezt meg kell ismerni, tanulni és gyakorlat által elsajátítani. Enél¬
kül csak néhány felszínes, gyorsan múló benyomás éri a résztvevőt, illetve csupán
információtöredékeket kap és dolgoz fel, jóllehet itt az élet teljességéről van szó.
Aki nem ismeri meg a liturgia belső irányait, dramaturgiáját, az egyes részletek
fontosságát és konstitutív szerepét, az nem tud elmerülni az eseményben, csupán
töredékét sejti meg annak, ami zajlik. Gyermeket és felnőttet tanítani kell az isten¬
tisztelet belső összefüggéseire.
Még inkább így van ez az istentisztelet másik fókuszával, az úrvacsorai rész li¬
turgiájával. Aki a jelenlévők közül nincs tisztában a praefatio szövegeinek és párbe¬
szédének jelentőségével, a sursum corda mondanivalójával, annak kulcsfontosságú
értelmével; aki nem ragadja meg a mindenkor és mindenhol való hálaadásra hívás
lényeget meghatározó felhívását; aki nem tanulja meg, hogy a Sanctusszal az örök,
mennyei liturgiába kapcsolódik bele az egyház; aki nem tudja, hogy az inkarná¬
ció újabb eseményének elhagyhatatlan (!) imádságos megmutatása az epiklézis, a
Szentlélek hívása (hiszen a testet öltés is — az Apostolicum tanúsága szerint — így
foglalható össze: , fogantatott Szentlélektől"); aki nem érti, hogy miért imádság vagy
miért ige formájában hangzik fel konszekrációnál a verba testamenti, azaz Jézus úr¬
vacsorát szerző igéje; aki nem ragadja meg, hogy itt nem az ember, hanem Krisztus
»konszekral”; aki nem lép bele az anamnézisnek Istent az üdvösség , elvégeztetett"
eseményeire emlékeztető mondataiba; aki nem tudja, hogy a pax nem kedves ba¬
rátkozás, hanem az Istentől kapott békesség nyugtázása és továbbadása; aki nincs
tisztában azzal, hogy az Agnus Dei Krisztus művének lényegét mutatja be, amikor
Keresztelő János szavait ismétli — az lemarad az istentisztelet igazi lényegéről. És