Page 254 [254]
A hittanulók távozására felszólító egykori szöveg indokolt és hasznos volt, s ha ma
másis a szerepe, mind a teológus, mind a , laikus" ember számára elgondolkodtató. S
ha a keleti egyház megtartotta a mondatot, jó, ha a nyugati egyház is elgondolkodik
az akklamáció mondanivalóján.
A nyugati egyház istentiszteletében is megtaláljuk a megfelelő mondatot ugyan¬
így az igeliturgia és a szentségi liturgia határán. A római egyház és a liturgikus
gazdagságot menteni akaró protestáns egyházak liturgiájában a praefatio kezdő
dialógusában ugyanezen a rituális váltási ponton van egy felkiáltás, amely egyértel¬
műen jelzi az új kezdetet, a lényegében más folytatást: sursum corda, azaz ,emel¬
jük fel szívünket" Itt tehát fordul a helyzet. Eddig az értelmi felfogás jellemezte az
istentiszteletet, innentől a közösség egy más dimenzióban van. A liturgia első, igei
részét az értelemen keresztül ragadja meg a hallgató, az istentisztelet második fe¬
léhez ez már kevés. A válasz így hangzik: , Felemeljük az Úrhoz? (A római egyház
az evangélikussal szemben múlt időt használ: felemeltük az Úrhoz.) Ha azonban
megvizsgáljuk az eredeti szöveget: sursum corda — habemus ad Dominum, akkor
kiderül, hogy a válasz nem a mi cselekvésünket jelenti, hanem egy állapotot jelöl:
„a szívünket az Úrnál tudjuk"? Azaz az Istenhez való hitkapcsolatban értelmezhető
a rítus következő szakasza. Azért tudjuk megragadni — bár túlmegy azon, amit ér¬
telmünkkel felfoghatóunk —, mert a szívünket már az Úrnál tudjuk, azaz megtörtént
a hit életváltoztató eseménye.
Az eredeti, katekuméneket távozásra bíró felszólítás hátterében is ez áll. Az ó¬
szövetségi hagyományok nyomán kialakult (lekcióolvasás, írásmagyarázat, hozzá
kapcsolódó imádság), illetve a Krisztust prédikáló, a kereszt és a húsvét evangé¬
liumát megszólaltató anyag megformálta az igeliturgia alapvető struktúráját. Ez az
a szakasz, amelynek missziói karaktere van azáltal, hogy a hívők, a keresztségre
készülők, de még a kívülről , vendégként" becsöppent emberek számára is felfog¬
ható, értelmezhető, megragadható volt az emberi értelem használatával. Legalábbis
intellektuális szinten. Éppen ezért az istentiszteletnek ez az első fele nyilvános volt.
Ez volt a szó szerint értelmezett cultus publicus (nyilvános kultusz). Ezt zárta le a
hitvallás, amelynek szintén volt (lehetett) tanítói karaktere is, hiszen összefoglalta
mindazt, amit a hittanulók a keresztségre készülve hallottak, megtanultak. A hit¬
vallás tartalma volt ugyanis a katekumének tananyaga. A következő szakasz már
csak a , beavatottak" számára zajló exkluzív alkalom volt, hiszen annak lényege már
csak a hit antennájával volt megragadható. S bár a különböző keresztény csoportok
és felekezetek a filozófia vagy a logika eszközével próbáltak magyarázatot adni az
eukharisztia eseményére és annak mikéntjére (transsubtantiatio, consubstantiatio,