Oldal 105 [105]
Róm 12,18), ami a keresztények közötti kapcsolatok szeretetben megvalósuló
dinamizmusát kell hogy jellemezze. Az Újszövetségben ezt a státuszban bekö¬
vetkezett vältozäst gyakran a &tal\dooouar (’kibékül valakivel”) és karak\doow
(kiengesztel, "kibékít; passz. "kibékül; megbékél), karaMMáyn (megbékélés,
"megbékéltetés") szavak fejezik ki. Filemon és Onézimosz megbékél(tet)ésében
ez megy végbe.
Pálnak a kérés teljesítését kieszközlő bravúros érvelésének sorai között olvasva pél¬
dát kapunk a szintén a jézusi etikában megfogalmazott keresztény intés módjára
is. Az apostol így buzdít az első század közepén: , Testvéreim, ha valakit tetten is
érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet
szelíd lélekkel" (Gal 6,1)
Elgondolkodtató, hogy éppen a Filemonnak szóló erőteljesen személyes hangnem
miatt ez a jámbornak tűnő páli tanács mennyire van összhangban, illetve feszült¬
ségben a néhány évtizeddel később lejegyzett Máté evangéliumával, amelyben a
zsidókeresztény gyülekezetnek író, ószövetségi vonatkozásokat előtérbe helyező
evangélista , gondoskodik róla; hogy Jézus pontos eligazítást adjon az intés több¬
lépcsős folyamatáról:
,Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha
hallgat rád, megnyerted a testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé
még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden val¬
lomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre
sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt!" (Mt 18,15—17; vö.
3Móz 19,17)
Amint azt korábban már megjegyeztük, a levélben az az egyik , csavar; hogy bár
jogilag Onézimosz az, aki felelősségre vonható, mégis Filemon kerül a rivaldafény¬
be, minden szem őrá szegeződik. Nemcsak a római jog kívánta meg a nyilvánosság
bevonását az ügy lebonyolításába - ti. a szökött rabszolga visszajuttatása nyilvános
aktus kellett legyen —, hanem a zsidó jog is ezt írta elő. Tehát az úr , barátja; Pál
közvetítői szerepben való feltűnése nem csak úgy értelmezhető, mintha egy egy¬
lépcsős meggyőzési folyamat megmutatkozása lenne.
Az evangéliumban Jézus útmutatása az intésről (Mt 18.15—20.21) feltehetően még
a Máté által használt O-forrásnál is korábbi redakciós hagyomány, amely párhuza¬