OCR Output

gyakoroltak a tanításról és tanulásról alkotott felfogásunkra és annak gyakorlati
vonatkozásaira is. Az 1960-as években elinduló fordulat, amelyet ,,a tudomany¬
történészek a pszichológia kognitív forradalmaként tartanak számon," a teológia
tanulásábanis érezteti hatását — akár gyülekezeti, akár iskolai színtérre gondolunk,
akár gyerekeket, akár felnőtteket tartunk szem előtt.

Jelen tanulmányban azt vizsgáljuk meg, hogy a hitoktatás kiindulópontja és alapja, a
Biblia tud-e a konstruktív tanulásképről, s ha igen, akkor mit jelent ez a hittanóra részt¬
vevői számára. Az alábbiakban bibliai elbeszélések példáin nézzük meg a konstruktív
tanulás egy-egy elemét. Nem állítjuk azt, hogy a Biblia tanulásszemlélete és a konstruktív
tanuláselmélet teljesen lefedik egymást, s azt sem gondoljuk, hogy mindegyik bibliai
könyvben hasonló példákat találhatunk. Azonban rámutatunk arra, hogy a Bibliában a
konstruktív tanulást sokszor olyan hangsúlyos elemként fedezhetjük fel, amely mélyen
átszövi mind az Ó-, mind az Újszövetség szemléletét, ennek pedig fontos következ¬
ménye van a hittanórán vagy gyülekezeti alkalmakon megvalósuló tanulásra nézve is.

A konstruktív tanulási modell bemutatásának kiváló hazai szakirodalma van;? ezért az
alábbiakban csak néhány alapvető gondolatot emelünk ki a teljességre való törekvés nélkül.?

A konstruktív tanuláskép az ezt megelőző induktív-empirikus és deduktív-logikai
ismeretelméleti elképzelésekkel szemben azt állítja, hogy

,a tudás nem egy közvetítődési folyamatban lesz a megismerő ember sajátja, hanem
azt [a megismerő ember] maga hozza létre, konstruálja. [...] A megismerő ember nem
egyszerűen csak elraktározza az ismeretet, hanem [...] megkísérli az új információk¬
nak a már meglévők rendszerébe illesztését, vagy még pontosabban megkísérli az új
információknak a meglevőkből való létrehozását."

A tanulási folyamat nem kumulatív növekedést takar, hanem a tanulás , a tudás¬
rendszer struktúrájának módosulása" A tudás nem minél több információ jelen¬

1! CSAPÓ 2002, 27. 0.

? Mi NAHALKA István Hogyan alakul ki a tudás a gyerekekben? Konstruktivizmus és pedagógia című
könyvét (2002) tekintettük kiindulópontnak és hivatkozási keretnek.

3 E tanulmány keretei között nem vállalkozunk arra, hogy a konstruktivizmus szellemi irányzatát vessük
össze bibliai gondolatokkal, hanem kizárólag a tanulás folyamatának konstruktív modelljére figyelünk.

4 NAHALKA 2002, 50. 0.

5 Uo. 42. 0.