s Március 12. Szovjet-mongol szerződés garantálja a kétoldalú együttműködést,
és a Vörös Hadsereg szabad mozgását a Mongol Népköztársaságban.
e A kínai kormányzat tiltakozik, mivel a szerződés ellentmond a Mongólia
feletti kinai fennhatösägnak.
« A Valläsügyi Hivatalt integräljäk a Belügyminiszteriumba.
s Szovjet haderő Mongóliába telepítéséről állapodik meg a két ország.
- A nagy tisztogatás" kezdete. Mongol kommunisták koholt vádakkal kezdik
bíróság elé citálni politikai ellenfeleiket, illetve amongol buddhista kolostori
rendszer prominenseit, lámákat, korábbi kiváltságosokat.
s G. Demid marsallt megmérgezik.
s Megkezdődik az Ulaanbaatar-Nalaikh közötti vasút építése.
e Június. Párthatározat a nemzeti kisebbségekről.
s Március 24-én Choibalsant választják a Minisztertanács elnökének.
s Május 28. Az első japán támadás a mongol területek ellen.
e Július-Szeptember. Fegyveres összecsapások a japánok, illetve a szovjet—
mongol szövetséges csapatok között. A Khalkhin Gol-i csata a 20. századi
mongol történelem legjelentősebb fegyveres konfliktusa, amely az ország
területén zajlott.
e Szeptember 15. Moszkvában aláírják a fegyverszüneti egyezményt.
s Az MNEP 10. kongresszusa. Deklarálják a forradalom demokratikus szaka¬
szának végét, és a szocializmus építésének kezdetét.
s A szovjet-mongol-japán tárgyalások lezárása. Mongólia határait az 1936-os
állapot szerint véglegesítik.
« Június. A második mongol alkotmány bevezetéséről dönt a Nagy Hurál.
e Párt- és állami döntés a cirill abc bevezetéséről.
e Március 25-én döntés születik arról, hogy a klasszikus mongol írás helyett a
cirillabc-t vezetik be az országban. A tényleges megvalósítás azonban 1946-ig
csüszik.’$
+ A Mongol Állami (Choibalsan) Egyetem alapítása.
« A , Forradalmi Mongólia" elnevezésű tankhadosztály csatlakozik a szovjet
Vörös Hadsereghez.
e Március. Az Állami Kis Hurál ülésszakán döntenek a Szovjetuniónak juttatott
mongol támogatásokról.
+ Április. Az Állami Gazdaságok Igazgatóságának felállítása.
s Az MNEP Központi Bizottsága létrehozza titkárságát.
. Február. Az Állami Kis Hurál törvényt fogad el a magánállattartás szabályairól.
e A Gazdasági Minisztérium átalakítása.
e Február 14. A jaltai egyezmény elfogadja a Mongólia helyzetére vonatkozó
szovjet javaslatot.
e Augusztus 10. A Mongol Népköztársaság hadat üzen Japánnak.
s Október 20. Népszavazást tartanak, melyen a mongolok túlnyomó többsége
az ország Kínától való elszakadása mellett teszi le a voksot.