Seite 199 [199]
MONGÓLIA AZ EZREDFORDULÓN
családjuknak. Az 1992-es új alkotmány ismét lehetővé tette az országban a szabad
lakhelyválasztást, így jogi akadálya sem volt annak, ha valaki az egyre szegényedő
városi környezetből vidékre kívánt költözni. 1990 és 1993 között a mongol pásztorok
lélekszáma 136 százalékkal nőtt a teljes népességen belül."
A kiköltözők kisebb részét vezérelte az urbanizációtól való elfordulás, illetve a
hagyományos nomád értékek és életmód tudatos választása. Az 1935-1985 között
eltelt ötven év alatt Ulánbátor lélekszáma csaknem ötvenszeresére emelkedett, °°
és a "70-es, "80-as években kialakult két másik fontos ipari központtal (Erdenet
és Darkhan) együtt, immár a mongol lakosság több mint 50 százaléka urbanizált
környezetben élt. Ennek ellenére a főváros teljes mongol lakossághoz viszonyított
lélekszáma, illetve gazdasági túlsúlya ebben a korszakban még nem volt olyan el¬
söprő, mint az utóbbi években. A 20. század utolsó évtizedének elején a mongolok
jelentős része még nomadizált, a főváros lakossága alig haladta meg a 2596-ot9 a
teljes népességre vetítve.
A vidékre költözés, a nomád életmódot választók számának növekedése azon¬
ban csak látszólag jelentette ahagyományos életmódhoz való teljes visszatérést.
Miközben a nomád gazdálkodásból élők száma a hivatalos adatokban is szignifi¬
kánsan emelkedett -— számuk 1989-ben 135 420 fő, az aktív keresők kevesebb, mint
18 százaléka, 2001-ben már több mint 5096, 407 030 fő -, területi eloszlásuk nem
volt ideálisnak mondható. A legtöbben csak részben adták fel a városi életmód
nyújtotta kényelmet. ""!
Sokan a járásközpontok környezetében legeltették állataikat, az őszi, téli szál¬
lásokon sokszor több család közösen hajtotta legelőre jószágait. Ez a gyakorlat
korábban is megfigyelhető volt, nem volt idegen a nomád hagyományoktól, de
ilyen mértékben sosem volt jellemző. Sokan önerejükből egyszerűen képtelenek
voltak megoldani az évszakonkénti költözést, ezért gyakran az általuk legjobbnak
ítélt legelőn töltötték az egész évet. Ez alapvető változás a nomadizmus történe¬
tében, hasonlóra kevés példa akadt a korábbi évszázadokban. Ez a gyakorlat a 21.
század második évtizedére még elterjedtebbé vált. Ma már az is megfigyelhető,
hogy nemcsak a terület eltartóképessége, a rendelkezésre álló víz a meghatározó
egy legelőterület kiválasztásakor, hanem az is, hogy van-e térerő, elérhetőek-e a
mobiltelefon-hálózatok vagy a médiaszolgáltatások. Ez még inkább korlátozza a
használt legelőterületek körét.
Az állatállományilyen nagy tömegben, viszonylag szűk területen történő tartása
óhatatlanul túllegeltetést eredményez, ami nemcsaka legelők kimerülésével, de en¬
nek következtében azállomány kondíciójának csökkenésével, a mostoha természeti
körülményekkel szembeni ellenállóképesség romlásával járhat. Az ezredfordulón
megfigyelhető jelentős veszteségek ezekre az okokra is visszavezethetőek. Az
1999-ben 33,6 millió egyedet számláló állatállomány óriási csökkenést szenvedett
688 ANOIN SHI 2011.
689 SNEATH 2006: 147.
60 GILBERT - SVANTESSON 1996: 21.
691 HUMPREY - SNEATH 1999: 11-13.
197