OCR
KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG alapon működött, ellehetetlenítve ahagyományosan meglehetősen kevés pénzbeli megtakarítással és forrással rendelkező nomádok jelentős részét." Mongóliában - számos kelet-európai országhoz hasonlóan - egy viszonylag szűk csoportlett az állami vagyon kiárusításának haszonélvezője. Bár a külső források lehetőséget biztosítottak volna arra, hogy a mongol bankrendszer kiépítésével megteremtsék a gazdaság finanszírozásának feltételeit, ám a rendelkezésre álló kereteket rosszul használták fel. A külső források — jellemzően segélyek, illetve a nemzetközi pénzügyi rendszer intézményeinek támogatásai - eltűntek a bankrendszer útvesztőiben, egy szűk elit érdekeit szolgálva. Ugyanakkor - a posztszovjet politikai és gazdasági átalakulásokra nemcsakitt jellemző módon - ez a gazdasági csoport a politikai réteggel, elsősorban az 1996-os választásokon győztes Demokrata Unióval szoros kapcsolatokat ápolt. Nem véletlen, hogy nem sokkal a hatalom megszerzése után már a külföld elvtelen kiszolgálójának bélyegezték őket. Ebben a választási ciklusban érte el mélypontját a gazdasági visszaesés is. Az 1990-es évek elején elvesztett piacok helyett ekkor még nem sikerült újakat kiépíteni, így amongol gazdaság hagyományosan jólteljesítő szegmense - elsősorban az állati eredetű nyersanyagokra (pl. bőr) épülő iparágak — is drámai visszaesést produkált.§55 Az infláció jelentős mértékben megugrott, a mongol fizetőeszköz, a tugrik dollárhoz viszonyított árfolyama 1996-ban fél év alatt csaknem 3696-kal esett. Az ellentmondásos gazdasági döntések következtében, a kívülálló számára is könnyen megfigyelhető sajátos gazdálkodási formák alakultak ki az országban a 20. század utolsó évtizedében. A különböző kisvállalkozások létrejöttét a fent említett fuvarozó cégekis jól szemléltetik, de amongolok kreativitására, illetve agazdasági jellegű magánkezdeményezésekre még számos más példát is találhatunk. A piacgazdaság (zakh zeeliin üye) bevezetése, az állami vállalatok fokozatos visszaszorulása, az állam által irányított kereskedelem visszaesése nyomán egyre-másra jelentek meg a kisebb - gyakran csak alkalmi társulásként működő - magänvällalkozäsok. Ezek gyakran a törvényi kereteket feszegették, és az állandó munkahely mellett inkább csak fizetés-kiegészítést biztosítottak a nem főállású vállalkozók számára. A’90-es évek végén az utazó számára úgy tűnhetett, hogy egész Mongólia kereskedik. Az állami- és magánkézen lévő vállalati szintű kereskedelem hiányosságait kihasználva, egyre-másra nyíltak a kisebb boltok, trafikok, amelyek áruellátásáról sajátos módon gondoskodtak. Gyakran fordult elő, hogy kisebb közösségek, saját anyagi forrásaikat összeadva, megvásároltak egy-egy vagonnyi szállítmányt a legkülönbözőbb termékekből. Ezt vasúton Kínából vagy Európából a fővárosba szállították, és szintén , kisipari" módszerekkel - például barátok segítségével vagy 667 DILLION 2020: 141. 668 ROSSABI 2005: 85. 669 ROSSABI 2005: 77. A kedvezőtlen gazdasági környezet következtében a GDP növekedése a korábbi 6,3 százalékról alig 3 százalékra zuhant 1996 végére. 188