tívát felmutatni, ami lehetőséget biztosított volna számára a hatalom átvételére.
Az ellenzéki tömörülések nem voltak képesek önmagukat pártként megszervezni,
üzeneteik nem jutottak el a választókhoz.
Az egy évvel később - 1993. június 6-án — megtartott közvetlen elnökválasz¬
tás azonban újabb lépést jelentett a mongol demokratizálódási folyamatban. Az
MNEP meglepő módon nem jelölte az ország korábbi elnökét, P. Ochirbatot, aki
a mongol politikai élet és a mongol rendszerváltás emblematikus figurája volt.
Az ellenzéki pártok ekkor létrehozott koalíciója viszont az államelnök mögé
állt, és támogatásukkal Ochirbat képes is volt megtartani pozícióját. Újabb négy
évre Mongólia elnökévé választották. Ezzel az ellenzék első komolyabb politikai
győzelmét szerezte meg, és képes volt azt is bebizonyítani, hogy az elképzeléseit
meg tudja valósítani.
Az 1996-os parlamenti választásokon folytatódott ez a tendencia. A Demokrata
Unió Koalíció a szavazatok 47 százalékát és 50 parlamenti helyet szerzett, maga
mögé utasítva az addigkormányzó Mongol Népi Forradalmi Pártot, ami meg kellett,
hogy elégedjen 25 képviselői hellyel." A korszaknak a jelenből visszatekintve egyik
fontos epizódja, hogy ebben a ciklusban került először jelentős vezetői pozícióba
későbbi elnöke, Ts. Elbegdorj, " aki már a rendszerváltás idején a demokratikus
ellenzék egyik fontos tagja volt.
A Tokióban megrendezett ötödik Donor Konferencia még az év elején 212,5
millió USA dollárt szavazott meg az ország nehéz gazdasági helyzetére való tekin¬
tettel. A rendszerváltás után éppen csak lábadozó mongol gazdaság a kilencvenes
évek közepén a külföldi invesztíció és segély köldökzsinórján élt, a piacgazdaságra
való áttérés vontatottan haladt. Ezért számított a gazdaság modernizálása felé tett
jelentős lépésnek, hogy Mongólia 1997 januárjában csatlakozhatott a Kereskedelmi
Világszervezethez.
A Demokratikus Unió Koalíció által vezetett kormány sajnos nem tudott úrrá
lenni a gazdasági nehézségeken, hamar teret vesztett. Ebben közrejátszott több
olyan kormányzati döntés, amelyek a piacok liberalizációja nyomán sokkhatásként
érték a mongol társadalmat. Az egyik ilyen lépés az energiahordozók árának libe¬
ralizációja volt. Az új mongol kormány szakítani kívánt azzal az egypártrendszer
idejéből megörökölt gyakorlattal, amely szerint az energiahordozók fogyasztási
árát az állam határozta meg. Az alig két hónappal a parlamenti választások után
végrehajtott árliberalizáció következtében a szén ára 4896-kal, a villamosenergia