kapcsolatai révén közelállt Leonyid Iljics Brezsnyevhez (1906-1982), aki 1964-töl
haláláig az SZKP főtitkáraként irányította az országot. Bizonyos értelemben ezt
a kapcsolatot tekinthetjük egyfajta jelképeként is a Mongol Népköztársaság és a
Szovjetunió között létrejött szövetségnek. A Tsedenbal-korszakban Mongólia hű¬
séges szatellitállama volt északi szomszédjának. Az ott megfogalmazott gazdasági,
politikai döntéseket soha nem kérdőjelezték meg, a nemzetközi politikai színtéren
is együtt, a szovjetek által kijelölt vektorok mentén mozogtak, legyen szó a mongol¬
kínai kapcsolatokról vagy a szélesebb nemzetközi együttműködésekről. A jelentő ¬
sebb problémáktól mentes kapcsolat köszönhető volt annakis, hogy a szocialista
rendszer Mongóliában nem került szembe olyan kihívásokkal, mint a keleti blokk
más országaiban (1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában) -, vagy
akár a kelet-ázsiai térségben (például a koreai háború), és így Ulánbátor mindig
készségesen visszhangozta Moszkva álláspontját a vitás kérdésekben.
Tsedenbal legitimációját azonban nemcsak előd¬
jéhez, vagy a legközelebbi szövetséges állam veze¬
téséhez fűződő szoros kapcsolata biztosította. Po¬
litikai vezetőként képes volt a mongol társadalom
számára fontos kérdések és a politikai elvárások
között úgy egyensúlyozni, hogy a két egymással
szembenálló oldal is elégedett lehessen. Kijelent¬
hetjük, hogy a mongol társadalomban is jelen volt
az a hatalom birtokosa irányában megnyilvánuló
vezetőtisztelet, melynek jelenlétére hivatkozni
szoktak a szovjettipusü vezerkultuszok kialakulä¬
sának egyik mozgatójaként."" A mongoltörténeti
hagyományban is megfigyelhető jelenség a 20.
század elején sajátos módon a szakrális hagyo¬
mánnyalis összekapcsolódott, hisz akkor a mon¬
golbuddhizmus főlámája, a 8. bogd gegeen volt a
mongolok szinte megfellebbezhetetlen tekintélyt
vezetője. Ugyanakkor ennek a ,vezértiszteletnek”
voltak világi előképeiis. A korai nomád társadal¬
makbanalétrejövő törzsszövetséget alapvetően a sanjü (shanyu), kagán, kán, tehát
a központi hatalom irányában megnyilvánuló feltétlen engedelmesség tartotta
össze. Abban a pillanatban, amint ez bármely okból meggyengült, megindult
a szövetség összeomlásáig vezető erjedési folyamat. Ezt a pozíciót , örökölte",
vívta ki Dzsingisz kán is a birodalom alapításakor, s e vezető szerepét erősítette
a köré épülő, szakrális elemeket is tartalmazó történeti hagyomány. Tsedenbal
nemcsak az előd köré épített személyi kultuszt volt képes saját képére formálni,
de jól bánt a mongol történelem emblematikus szereplői felé megnyilvánuló, a
nemzeti identitást gyakorlatilag mindvégig meghatározó jelenségek, személyek