Oldal 122 [122]
OCR
KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG is a kollektivizálás irányába kényszerítette a mongol pásztorokat." Ugyanakkor azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az állam által irányított mongol gazdaság a háború alatt korántsem volt képes olyan teljesítményre, ami biztosította volna az ország ellátását. Ezzel kapcsolatban két tényt is le kell szögeznünk. Egyrészt bár a központi kormányzat és az MNEP mindent elkövetett annak érdekében, hogy a kollektivizálással kapcsolatos szovjet mintákat a lehető leghatékonyabban végrehajtsa, valószínűleg képtelen lett volna az országot ellátni a még az 1940-es évek elején is létező magánszektor teljesítménye nélkül. Másrészt hiába tartotta magát az az elképzelés a második világháborúval kapcsolatos mongol narratívában, nem csak a szocialista propaganda időszakában, hogy a mongolok igen jelentős támogatást nyújtottak a Szovjetuniónak - s az ország kétségkívül sok esetben erőn felül teljesített az állati eredetű termékek és egyéb nyersanyagok szállításának terén -, valójában a háború alatt sem lett volna képes gazdaságát működtetni a szovjet támogatások nélkül. Az ebben az időszakban a nemzetközi piacoktól és a hagyományos kereskedelmi partnereitől, így például Kínától is elszigetelt, és egyedül a Szovjetunió által elismert Mongólia, csupán északi szomszédja - és gyakorlatilag egyetlen szövetségese — segítségére számíthatott az 1921-es forradalom óta eltelt két évtizedben a belpolitikai harcok és a kollektivizálás okozta sokkból ekkor még regenerálódni képtelen mongol gazdaság hiányzó teljesítményének pótlásához. A háború során nemcsak a két ország gazdasági, politikai együttműködése erősödött meg. A Mongol Népköztársaság és a Szovjetunió olyan szoros kapcsolatba került egymással, hogy az ország az élet számos területén alig különbözött a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének tagjaitól, és ez a helyzet Mongólia jogistátuszának kérdését is felvetette. Az ország területe de jure még mindig Kína részét képezte, és a déli szomszédnak esze ágában sem volt erről lemondani. Hiába merült fel a Kínai Katonai Bizottság Operatív Parancsnokságán 1942 januárjában az esetleges autonóm stätusz megadasa a mongoloknak*® - bizonyos mértékig visszatérve az 1915-ben kialakított megállapodáshoz -, ezt az ötletet végül elvetették. A második világháború végül alapvetően új helyzetet teremtett e kérdés megoldása tekintetében is. A világháború utolsó évét már egyértelműen a belső- és kelet-ázsiai térség újrafelosztását célzó diplomáciai egyezkedés határozta meg, amelyben a Szovjetunió - a szövetségesek jóváhagyásának köszönhetően -— abszolút vezető szerepet játszott. Japán teljesen kiszorult a képből, Kína pedig belső konfliktusai megoldására törekedett. A szovjet célok egyértelművé válását bizonyította, hogy az Ulánbátorban szolgálatot teljesítő szovjet nagykövet, A. Ivanov 1943 decemberében határozott kéréssel fordult Choibalsanhoz, felszólítva, hogy kezdjenek tárgyalásokat a mongol-kínai kapcsolatokról. Choibalsan 1944 januárjában utazott Moszkvába, ahol 167 A szabályozás értelmében a szövetkezeteknek biztosította a jogot a legelőterületek kiválasztására. Ez a független pásztorok lehetőségeit korlátozta, hiszen nem terelhették szabadon a jószágaikat. Azokat, akik ezt megtették, a helyi vezetők gyakran büntetéssel sújtották. Morozova 2009: 112. 168 MOROZOVA 2009: 116. 120
