KÁNSÁGTÓL A KÖZTÁRSASÁGIG
függetlenség ismét komoly veszélybe került. Bár a történelem később bebizonyította
Bodoo"§ igazát, véleményéért az új mongol kormányzat első miniszerelnökét 15
társával együtt, 1922. augusztus 31-én kivégezték.?51
Danzan eleinte Bodooval is politikai konfliktusba került, és a szovjet szövetség
stabilizálásának pártján állt. Véleménye azonban idővel változott. 1924-re a párton
belül kialakult egy határozott konfliktus az ultrabaloldali politikát követők és azok
között, akik a társadalmi átalakulást egy mérsékeltebb, a mongol viszonyokhoz
jobbanilleszkedő, fokozatos folyamatként képzelték el. Még 1921 augusztusában
Khorloogiin Choibalsan vezetésével létrehozták a Forradalmi Ifjúsági Szövet¬
séget, 55 illetve 1922 nyarán a Belső Védelmi Hivatalt (Dotoodig Khamgaalakh
Gazar), amelyet a burjat Elbegdorj Rinchino*® vezetett. Ezek a szervezetek az egyre
szorosabb szovjet szövetség és a bolsevik ideológiai irány terjesztésének bázisai
voltak." Az 1924-es harmadik pártkongresszusig komoly ideológiai szembenállás
alakult ki a Mongol Néppárt , nacionalista forradalmárai" és a forradalmi ifjúság
fiatal bolsevikjai között. A forradalom fokozatosan a , baloldali elhajlás" időszakába
lépett, és az ideológiai átrendeződés ellenzői, hamarosan a belső rivalizálás és az
azt lezáró koncepciós perek áldozataivá váltak. A párt nevét ekkor változtatták
Mongol Népi Forradalmi Pártra (MNEFP, Mongol Ardiin Khuv’sgalt Nam), amelyet
a következő, csaknem kilenc évtizedben viselt." A politikai leszámolásra a párt
harmadik kongresszusán került sor, amit nem sokkal később koncepciós per és a
tényleges leszámolás követett. 1924. augusztus 28-án politikai ellenfelei börtönbe
zárták Danzant, majd két nappal később, politikai szövetségeseivel együtt ki is
végezték."
355 1921-ben még miniszterelnökként és külügyminiszterként látott hozzá az új mongol alkotmány
kidolgozásához, melyben]. Tseveen volt segítségére. Az alkotmányban Mongólia kormányzati
rendszerét egyfajta korlátozott káni hatalom (alkotmányos monarchia) formájában képzelték
el, azonban hamarosan egyértelművé vált, hogy a bolsevikok számára ez elfogadhatatlan.
Bodoo és társai a korlátozott államhatalom rendszerére vonatkozó elképzeléseik miatt kellett,
hogy kivégző osztag elé álljanak. BATSAIKHAN 2018: 201.
358 BATSAIKHAN 2018: 152.
355 1921. augusztus 25. BATSAIKHAN 2018: 215.
356 Elbegdorj Rinchino (1888-1938) burját nacionalista forradalmár volt, aki fontos szerepet
játszott az 1921-es mongol bolsevik forradalom győzelmében, illetve a korai mongol népi
kormány kialakításában. Az 1924-es harmadik mongol pártkongresszuson a baloldali el¬
hajlás, illetve a Danzannal szembeni leszámolás meghatározó figurája volt. Sorsát azonban
ő sem kerülhette el. A következő években személyét burzsoának bélyegezték, míg a mongol
nacionalista, illetve pínmongol elképzelést a forradalommal nem összeegyeztethetőnek
nyilvánították. 1928-ban visszarendelték Mongóliából, majd a nagy tisztogatás idején perbe
fogták, és 1938-ban kivégezték. 1957-ben rehabilitálták.
37 Morozova 2009: 32.
358 Choibalsanék még 1921-ben tettek javaslatot arra, hogy a párt nevében szerepeljen a ,kom¬
munista" kifejezés, de a szovjetek lebeszélték erről őket. DILLION 2020: 79.
359 BATSAIKHAN 2018: 152-158; OCHIR 2004/5. kötet: 146-147.