HINDUIZMUS ÉS A MÉDIA A 21. SZÁZADBAN
Az ünnep várása és az egyre intenzívebbé váló készülődés a film cselekményét is
előre lendíti. Vidjá és a terrorista közötti nagy leszámolás is az ünnep csúcspontján,
a vidzsajadasamí" napján következik be, amikor a hívek az Istennő végső győzelmét
ünneplik a gonosz erdi felett. A vidzsajadasami, az innepségsorozat tizedik napja,
amelynek egyik fő momentuma az istennő szobrának vízbe bocsátása, melyet a
férjes asszonyok rituáléja, a szindúr khélá, vagy bengáli nyelven sindórkhélá követ.
Ennek során a házas bengáli hindu nők a házasság szentségét jelképező vörös
festékpigmenttel, a szindúrral kenik össze egymás arcát, és a hosszú és boldog há¬
zasságukért imádkoznak. Ekkor hagyományosan a lál pár szárít, a vörös szegélyű
szárít viselik. A férje halálát megbosszuló Vidjá Bágcsi is közéjük vegyül el, és a
vörös-fehér szárík tengerébe olvadva menekül el a rendőrség elől, akik rádöbbennek
tettére — de már nem érik utol.
19. Vidjá elvegyül a Durgá púdzsát ünneplő nők tengerében.
A film a Durgá-mítoszt a nőiséghez kapcsolódó toposzok felforgatásához használja
fel: a férfiközpontú társadalomban egyedül, a férfiak rövidlátását kihasználva
érvényesülő nő alakja megannyi tabut áthág. Rögtön szembetűnik az, hogy a
főszereplőnő jól láthatóan mindenórás terhes, és ahelyett, hogy a várandóságot
övező tabuknak megfelelően az otthon négy fala között tartózkodna, tevékenyen
részt vesz a világ dolgaiban. Ráadásul nincs vele a férje sem, sőt, az otthon védett
teréből a laksmanrékhát elhagyva ő maga próbálja felderíteni hollétét. Hamarosan
kiderül, hogy foglalkozását tekintve programozó, ami szintén nem hagyományos
női foglalkozás. A film kezdeti szakaszában a segítségre szoruló, gyámoltalan nő
hindi filmekben megszokott alakját jeleníti meg, azonban a film befejezése ezt a
toposztis a feje tetejére állítja, hiszen kiderül, hogy a segítségre szoruló, terhesnek
tűnő nő valójában saját céljai érdekében használta ki a rendőrséget (Gupta 2015:
116). Kalkutta Durgá púdzsá ünnepkörében elmerült városa pedig cinkostársa
ebben azzal, hogy megfelelő fedezetet biztosít Vidjá számára a mesteri terv vég¬
rehajtásához.
+ Vidzsaja + dasami (szanszkrit) — a győzelem tizedik napja.