Oldal 148 [148]
146 Nemes Márk
elégedetlen - a történelem folyamát elutasító — egyének hatékony mozgósítására
ismert (ezáltal biztonságot és stabilitást jelentő) kulturális keretek mentén.
A második stratégia a reform megközelítése, amely egyes, társadalmilag és
kulturálisan beágyazott intézmények célzott megújítása és innovációja volt.
Ezen stratégiát választó mozgalmak, a fősodor menti egyházak oldalágaiként,
amolyan „vadhajtäsokkent” jelentek meg. Kapcsolataik reven megörizhettek az
eredeti tekintély és előre kialakított formális keretek adta helyzeti előnyöket
és társadalmi betagozottságot, így megjelenésük és térnyerésük nem okozott
kiugró társadalmi ellenreakciót. Innovációs , laboratóriumokként" (Dawson
2007, 121) ugyanakkor újfajta vallási és spirituális megoldásokat is imple¬
mentáltak rendszereikbe, mellyel intenzívebb és egyénspecifikusabb vallási
élményeket, valamint erőteljesebb identitáskomplexeket tudtak prezentálni
affiliánsaik számára. E stratégia alkalmazói közé sorolhatnánk az ún. megachurch
iranyzatokat (Hunt 2019, 5-10), az üjpünkösdi mozgalmat es szabadegyhäzi
(freechurch) szerveződések jelentős részét is.
A harmadik stratégia a történelmi, társadalmi, kulturális vagy vallási eszmék
aktív és célzott romanticizált újraalkotása volt. A történelmi és/vagy lokalizált
(appropriált) kulturális örökségben gyökerező tekintély révén az újraalkotást
választó mozgalmak a , nosztalgia" (szelektív, idealizált és leegyszerűsített
emlékezet) rendkívül erőteljes, mimetikus alapokon nyugvó érzetét használ¬
ták fel, mellyel teljesen új jelentésrendszereket alkottak (Snook 2015, 48-52).
Azáltal, hogy önmagukat (főként) pszeudohistorikus örökséghez kapcsolták,
erős identitáskomponenseket és kulturális orientációs rendszereket, másrészt
hitelesnek tűnő önigazolási csatornákat biztosítottak, mellyel könnyedén elejét
vehették az identitásvesztés, elmagányosodás és gyökértelenné válás kortárs
folyamatainak. E stratégia alkalmazóinak tökéletes példái lehetnek az ún.
őslakos vallási mozgalmak (native faith movement), beleértve a neopogányság
ernyőfogalma alá tartozó mozgalmakat, a Wiccát és a különböző urbánus ne¬
osámán mozgalmakat is (Drury 2009, 13-81).
A negyedik stratégia az ún. reorientáció, mely elsősorban individuális szintről
elindulva egyfajta , keresői" (seeker) (Lofland - Stark 1965, 862-875) attitüdöt
felvéve, új (mégis valamely mértékig ismerős) individualizált jelentésrend¬
szerek és megoldások , felfedezésére" adott lehetőséget. Mindezeket a seeker
jellemzően korábbi szociokulturális mátrixán kívül találta meg. Az új és ismert
elemek szinkretikus fúziója révén olyan hatékony személyre szabott coping
mechanizmus született, amely képes volt az identitásvesztés és a spirituális
hontalanság érzésével szemben fellépni. Tipikus példái ennek a stratégiának a
távolkeleti eredetet hangsúlyozó, védikus alapokra építkező mozgalmak, me¬
lyeket karizmatikus vezetők (guruk, próféták, misztikusok, tanítók, bölcsek,
sámánok, gyógyítók, inkarnációk és látnokok) vezettek (pl. ISKCON, OSHO,