Oldal 105 [105]
A vallási pluralizmus társadalomlélektani vonatkozásai 103
A szakirodalom viszonylag nagyfokú törést mutat annak a dilemmának a
menténis, hogy vajon átláthatatlan heterogenitásról és szinkretizmusról van-e
szó, vagy pedig valami ténylegesen összetartja-e ezeket a vallási eszméket és
csoportokat? Amíg Bruce (2006) úgy vélekedik, hogy a New Age széttartását
meglehetősen absztrakt működési és episztemológiai elvek tartják egyben,
York (2001) , ellentmondó hitek, technikák és gyakorlatok lazán koordinált
konföderációjaként" határozza meg a New Age fogalmát. Heelas (1996) úgy
érvel, hogy a rendkívüli sokszínűség mögött olyan figyelemre méltó állandóság
található, amely nagyon távol áll attól, hogy alapjaiban véve inkoherens legyen.
Ezt a koherenciát vagy állandóságot Aupers és Houtman (2006) elsősorban
abban látja, hogy a perennializmus lényegesebb elem a hívők számára, mint a
bricolage maga, mert meggyőződésük szerint a diverz vallási eszmék ugyanarra
az alapvető szellemi igazságra utalnak.
Bruce elképzelésében (2002) a diffúz vallás nem képes distinktív életvitelt
fenntartani, mások azt állítják, hogy a spiritualitás egyáltalán nem tekinthető
diffúznak, mivel épp az a meggyőződés játssza a lingua franca szerepét, hogy
a személy alapvetően szellemi és nem kizárólag materialista lény. Aupers and
Houtman (2006) gondolatmenetében például éppen ez az elgondolás képes
egyszerre magyarázni a spirituális miliő felszínén tapasztalható jelentős diver¬
zitást, miközben ideológiai egységet és koherenciát kínál egy mélyebb szinten.
Hasonlóan ehhez, Roof (1993) a spiritualitást végeredményben ugyancsak
olyan semleges kommunikációs csatornának tekinti, amely lehetővé teszi, hogy
a heterogén vallási háttérrel rendelkező személyek diskurzusba kerülhessenek
egymással és beszélhessenek a szentről. Besecke (2001) reflexív spiritualitás
koncepciójában pedig az egyéni vallásosság olyan közösen elfogadott nyelvvé
válik, amelynek funkciója, hogy eszköze legyen a modern racionális társadalom
transzcendenshez való viszonyulásához.
A közös nyelv más megközelítését vezeti be Taylor (2012), megvilágítva
azt, hogy ebben az új spirituális tájban a különböző vallások közötti korlátok
lebomlanak, így lehetővé válik az, hogy az emberek ki tudják magukat fejezi
a tradicionális keresztény konformitáson túl is. Ez pedig együtt jár azzal is,
hogy a valláshoz való viszonynak új módjai alakuljanak ki, hiszen a spiritu¬
ális vallásggyakorlásban egymástól radikálisan eltérő vallási elképzelések is
ötvöződnek. A vallási határok lebomlását Taylor a modern értelmezési válság
következményének látja, amelyben a különböző világkatasztrófák, a háborúk
és az ökológiai krízis új gondolkodásmódra szólít fel, amely a világ spirituális
(és közvetve gazdasági, politikai stb.) újjászervezését tűzi ki célul.
A definíciós átláthatatlanság és nehézségek tekintetében van Niekerk (2018)
veti fel a spiritualitásról való egyes számú beszédmód dilemmáját. Tanulmá¬
nyában Tirkeyt idézi, akinek állítása szerint a fogalom mögött álló szellemi és