OCR Output

100 Szilárdi Réka

A modell újszerűsége és tudománytörténeti jelentősége többek között az
egyén és az élettörténet összekapcsolásában található meg. Ennek az össze¬
kapcsolásnak az eredményeképpen nótt meg az érdeklődés az életesemények
mint identitáskonstruáló elemek vizsgálata iránt az 1980-as évektől (Sarbin,
Gergen és Gergen stb.), amelyben lényeges szempont a biográfiai elbeszélések
időről-időre koherens alakzattá szerveződő sajátossága. McAdams (1988) már
egyenesen azt állítja, hogy az identitás voltaképpen maga a társadalmi-törté¬
nelmi kontextusba ágyazott élettörténet, s mint ilyen, az identitáskonstrukció
dinamikus folyamata a teljes életciklust magában foglalja, ekképpen a serdülőkor
eriksoni jelentősége hangsúlytalanná válik érvelésében.

A gondolatmenet szerint a személyiség mindig koherenciára és konzisz¬
tenciára törekszik, ebben pedig a tudatos és tudattalan folyamatok egyaránt
szerepet játszanak, és ahogyan az egyén a saját történetének alkotóelemeit
összekapcsolja, az élettörténet azáltal nyeri el integratív erejét. Más szóval,
ahogy arra Tengelyi László mutat rá az élettörténet egysége jellegében meg¬
egyezik az elbeszélt történetek egységével, ugyanakkor az élettörténet elbe¬
szélése az értelemképződés színtere, az identitás pedig az a terület, amelyben
az értelemrögzítés folyik (Tengelyi 1998).

Vallási identitás

Jóllehet az identitáselméletek ilyen rövid (elsősorban terjedelmi okok miatti)
összefoglalása kissé sűrűnek tűnhet, mégis alkalmas arra, hogy mindezeket a
megfontolásokat a vallási identitás kapcsán is tekintetbe vegyük.

Már önmagában az a tény is jelentős, hogy az individuum egyre több részcso¬
portba tartozónak vallhatja magát, különösen igaz ez a kortárs világban, ahol
a tömeg- és közösségi média felületei immár nemcsak lehetőséget teremtenek,
hanem szinte presszionálják az egyént, hogy minél nyíltabban állást foglaljon a
saját csoporttagságai mentén. Az utóbbi évtizedekben lezajlott változások tet¬
ték lehetővé például a , microtargeting" marketing fogalmát, amelynek során a
különböző platformokon elkészített profilok alkalmassá válhatnak hirdetések,
ideológiai tartalmak, követendő fogyasztói magatartások célzott hirdetéseire.

Talán a legegyszerűbb megfogalmazásban azt mondhatjuk, hogy egyéni
szinten a vallási identitás képes vertikálisan egyben tartani az olyan, egymással
sokszor mellérendelő kapcsolatban álló, azaz horizontális részidentitásokat,
mint amilyen például foglalkozási, kulturális, életkori vagy akár a nemi öna¬
zonosság. Ez természetesen magából a vallási tartalomból következik: hogy
hol az ember helye a világban, és ennek milyen szakrális velejárói vannak, ez
feltehetően áthatja az egyéni önmeghatározás más részelemeit is. A vallási